Az A-Híd által kivitelezett beruházásban kétsávos új úttal épült aluljáró, továbbá egy új szerkezetű vasúti híd is.
Új vasúti aluljárót adtak át Tatabányán, a Budapest-Bécs vasútvonalon. A beruházás mintegy hétmilliárd forintból valósult meg az A-Híd Zrt. kivitelezésében, az aluljáró kiviteli terveit a Speciálterv Kft. készítette. A projekt a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel, majd az Építési és Közlekedési Minisztériummal együttműködve valósult meg, felerészt uniós forrásból.
A városháza tájékoztatása szerint a Bánhida és Sárberek városrész közötti új közúti átvezetés a Tatabányát kettészelő Budapest-Bécs vasútvonal alatt biztosít átkelési lehetőséget.
A beruházás során több mint 824 méteren kétszer egysávos út épült, 220 méteres közúti aluljáróval. Készült továbbá egy új szerkezetű, két vágány átvezetését biztosító vasúti híd is. Az összekötőút 6,5 méter széles, járdával és kerékpárúttal.
Az érintett szakaszon energiatakarékos világítást telepítettek, valamint 57 fát és 2108 cserjét ültettek el. A Bánhidát Sárberekkel összekötő új út Sárközy Géza nevét viseli, ő volt a város utolsó tanácselnöke, aki már a rendszerváltás előtt szorgalmazta a két városrész közötti közúti kapcsolat kiépítését.
Összesen 210 helyszínen korszerűsítik az országos közúthálózatot az idei évben. A csaknem 149 milliárd forintos programban a legtöbb helyszínen nem csupán új aszfaltréteget építenek, hanem a teljes pályaszerkezetet is megerősítik.
A fejlesztés a már meglévő kerékpárutakat és a gáton vezető burkolt utat kapcsolja össze, így közvetlenebbé válhat az EuroVelo 6 Budapest és a Dunakanyar közötti útvonala.