A Duna Aszfalt munkájával az indiai SMP és a német Mercedes gyára is új logisztikai kapcsolatot kap.
Új kiszolgáló utat terveznek és építenek a város megbízásából a 5-ös és 54-es út közelében található kecskeméti déli ipari parkban, a projekt megvalósítását a Duna Aszfalt Zrt. vállalta el. Az uniós közbeszerzési értesítő és a Kecskemét honlapján elérhető adatok szerint az új útszakasz a Barényi Béla útról indul majd, a fejlesztés összértéke pedig nettó 1,316 milliárd forint.
A munkálatok során elkészül majd egy új csomópont, melyből a Barényi Béla útra merőlegesen fog megépülni a várhatóan mintegy 850 méter hosszú új pálya. A szakasz háromsávos kialakítású lesz: a befelé haladó irányba kettő, a kifelé haladó irányba pedig egy 3,75 méter széles sávot terveznek és építenek majd meg; a végén pedig kamionforduló zárja majd.
Az út mindkét oldalán kapubejárók és útcsatlakozások is lesznek, a projekt a szomszédos SMP (Samvardhana Motherson Peguform) autóipari gyárához és a jelenleg is bővülő Mercedes-gyárhoz is új logisztikai kapcsolatot teremt, mindkettőhöz több új kamionbehajtó épül. Autóbuszperon és -öböl is kiszolgálja majd az új utat és az ipari parkot.
Mindemellett még egy további, 3,5 méter széles, elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút is elkészül majd, szintén a Barényi Béla úton futó kerékpárúthoz csatlakozva.
A zalai tesztpályához hasonló legközelebbi létesítmény Észak-Németországban található, de miután elkészül az oválpálya, Zalaegerszegen kínálják majd a kontinensen a legszélesebb tesztelési lehetőségeket a megrendelőknek.
Babarcnál új üzemi forduló épül.