A Balatonfenyves-Somogyszentpál kisvasút felújítását befejezték, jövőre újabb szakaszon indul el a munka a közvetlen közelében.
Nemrég megírtuk: a MÁV bejelentette a balatonfenyvesi kisvasúthálózat csisztafürdői gyógykomplexumhoz veveztő ágának rekonstrukcióját, szerdán ezt az ígéretet erősítették meg egy sajtóeseményen. A tájékoztatót egy másik vonal felújításának lezárulta kapcsán tartották: ez szintén Balatonfenyvesről vezet Somogyszentpálba összesen mintegy 13 kilométer hosszan. Itt a hétvégén indult újra a forgalom a tavaly óta több szakaszban zajló munkák befejeztével.
Míg ennek a vonalnak a munkálataira 474 millió forintot biztosított az állam és a MÁV, a Csisztafürdőre vezető ág fejlesztésére mintegy 2,1 milliárd forint fog jutni. Homolya Róbert vezérigazgató elmondta: a MÁV a forrást megkapta, így megkezdődik a kisvasút
18 éve üzemszünet alatt álló, így mára növénnyel borított 8,3 kilométeres szakaszának a teljes újjáépítése.
Az idei nyári főszezon két hónapjában több mint 54 százalékkal nőtt a fenyvesi kisvasút használatban levő szakaszainak utasforgalma tavalyhoz képest, júliusban és augusztusban mintegy 50 ezren utaztak a járatokon.
A kisvasúton december elejétől naponta 10 járattal utazhatnak a kirándulók és a térségben élők, a nyári főszezonban pedig naponta 14 vonat indul. A 14 kilométeres utat 40 perc alatt teszik meg a szerelvények.
A munkálatok hamarosan befejeződnek és decemberben feloldhatják az északi szakaszon nyáron bevezetett sebességkorlátozásokat.
8 év után, 2023. november 28-án hajnalban újraindult a személyforgalom a Szeged-Szabadka vasútvonalon, amely könnyebbé teszi a két ország között ingázók utazását.