A megyeszékhely és a szlovén határ közötti közel 50 kilométeres szakasz fejlesztéséhez kiválasztották a tervezőt.
A Ring Mérnöki Iroda Kft. tervezheti meg a Zalaegerszeg-Rédics vasútvonal felújítását 1,2 milliárd forintért - közölte kedden közösségi oldalán Zalaegerszeg polgármestere. Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) jelezte: a nyílt, európai uniós közbeszerzési tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az EU-s közbeszerzési közlönyben.
A szóban forgó vasúti pályát 1890-ben adták át, korábban Alsólendván át egészen Csáktornyáig vezetett, ám a trianoni döntés kettészelte. A magyar határnál fekvő Rédics és a szlovéniai (korábban jugoszláviai) Alsdólendva közötti szakaszát felszedték 1947-ben, a második világháború után.
A korábbi közbeszerzési hirdetményből kiderült, az egyvágányú vasútvonal jelen állapotában dízelvontatású mellékvonalként működik, melyen jelentős lassújel korlátozza a sebességet.
A vasútvonal 48,7 kilométer hosszú, hat állomás és nyolc megállóhely található a szakaszon. A vonal a Szlovéniával való újbóli összeköttetést is biztosíthatja.
A nyertes tervező cég feladata a felújítás engedélyezési-, továbbá kivitelezésre alkalmas tendertervének az elkészítése. A nyertessel június 30-án kötött szerződést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Harmincéves koncessziós szerződést kötött a Kongói Demokratikus Köztársaság a Mota-Engil Africával a Dilolo és Sakania közötti vasútvonal fejlesztésére. A megállapodás alapján az építőipari vállalat korszerűsíti, üzemelteti és karbantartja a mintegy 1004,5 kilométeres pályát. A beruházás értéke megközelíti az 1,258 milliárd dollárt.
Az Almásfüzitő – Komárom vasútvonal fejlesztését és a 100-as vonal Városliget elágazás – Kőbánya-Teher szakaszát is a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft. nyerte. Megszólalt az ügyvezető.