2024.03.28, Csütörtök
Több száz méter hosszú gépóriások segítik a hazai vasútfejlesztést
Fotók: Swietelsky Vasúttechnika

Több száz méter hosszú gépóriások segítik a hazai vasútfejlesztést

magyarepitok.hu

2021.05.19. 12:11 - Kolinek Nóra

A Swietelsky Vasúttechnika mintegy 150 eszközből álló gépparkkal rendelkezik, amely hazai nagy- és kisvasúti építkezéseken és felújításokon is bevethető.

Hirdetés

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. gépparkjában alépítmény-javító gépek, ágyazatrostáló és szállító rendszerek, vágányépítő és felújító gépláncok, valamint kitérőcseréhez használt gépek is megtalálhatók. A celldömölki székhelyű cég kedvező helyzetéhez az is hozzájárul, hogy anyavállalata, a Swietelsky AG igen komoly eszközparkja a határhoz közeli Fischamend-ből könnyen igénybe vehető hazai fejlesztések során is, ahogy történt ez már a múltban is több alkalommal. A társaság gépparkjáról és az aktuális munkák során alkalmazott eszközökről Hegedűs Zsolt, a társaság vasútépítési igazgatója adott tájékoztatást lapunknak.

Hegedűs Zsolt vasútépítési igazgató Fotó: Nagy Mihály magyarepitok.hu

 

A vasútépítési tevékenység tekintetében mi a gépészet szerepe? Hogyan tudja segíteni a kivitelezési folyamatot?

Hegedűs Zsolt: A gépészet alapvető funkciója a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-n belül, hogy a vasútépítési munkák kivitelezéséhez a rendelkezésre álló legújabb gépészeti, illetve komplex nagygépes technológiákat a kivitelezési projektcsapatok rendelkezésére bocsájtsa.

A cégen belül gyakorlatilag minden feladatot – üzemeltetést, szállítást, javítást, felülvizsgálatot, korszerűsítést − el tudunk látni a gépparkkal kapcsolatban.

Egyszerre üzemeltetjük és bérbe adjuk a Swietelsky AG gépeit és a saját gépeinket. Ezekhez kezelőszemélyzetet is tudunk biztosítani, sőt mindezeken felül a vállalat celldömölki műhelycsarnokában a szezonális javításokat, ellenőrzéseket és a gépekkel kapcsolatos elektronikai fejlesztéseket is meg tudjuk valósítani.

A rövid, maximum 24 méter hosszúságú gépek, kiszolgálóvagonok javítását itt végezzük el, míg a hosszban nagyobb műhelyigénnyel bíró eszközök – mint például az SMD-80 gyorsátépítő gép, vagy a SUZ-350 átépítővonat – felújítása a már említett anyacégi telephelyen, Fischamend-ben történik.

A képre kattintva galéria nyílik!

 

A nagygépekkel elvégezhető munkafolyamatok a megrendelő igényei szerint alakíthatók

Több projekt kapcsán is látni lehetett a cég által alkalmazott gépóriásokat. Mit lehet ezekről tudni?

H.Zs.: A vállalat nagyvasúti munkái során gyakran találkozhatunk a cégcsoport nagy gépláncaival. Az egyik leglátványosabb a PM 1000 URM, amely ma a piacon a legkorszerűbb alépítmény javító gépláncnak minősül. A gép által megvalósítható vasútépítési eljárás minőségében, hatékonyságában és gazdaságosságában is egyedülálló.

PM 1000

Hasonlóan kimagasló méretében és teljesítményében is a társaság multifunkcionális vágányfelújító és zúzottkő ágyazatrostáló munkagépe, az RUS 1000 S. A gépláncnak legutóbb tavaly májusban volt jelenése a nyugat-magyarországi határhoz közeli projekten.

A gépóriás tavalyi munkája volt az első hazai bevetés, korábban „kistestvérét” az RU gépcsalád 800 S-es verzióját a Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal megújításán alkalmaztuk.

Az RUS 1000-es alapesetben mintegy 200 méter, de további egységekkel, így például a vasbetonalj szállító és szalagsoros kocsikkal kiegészülve akár 800 méter hosszú is lehet. Alkalmazása a vasútfejlesztésben számos előnnyel jár. A gépcsoport összeállítása lehetővé teszi, hogy a folyamatos vágányfelújításon és ágyazatrostáláson kívül a munkafolyamatokat a kivitelező cég a megrendelő igényei szerint alakítsa.

A nagygéppel elvégezhető feladatok rugalmasan variálhatók, így például a vágányfelújítás ágyazatrostálás nélkül, betonaljak cseréje rostálással a sínek cseréje nélkül, csak betonaljak cseréje, illetve padkarostálás vágányfelújítás nélkül külön-külön program szerint is elvégezhető.

KIROW daru

 

Az önjáró KIROW daru letalpalás nélküli munkavégzésre is alkalmas

A gépóriásokon túl a mintegy 150 eszközzel bíró gépparkban „kisebb” eszközök is megtalálhatók. Ezek közül is bemutatna egyet?

H. Zs: A KIROW darut emelném ki: a gép alkalmazási területei főként a vasútépítésben bírnak nagy jelentőséggel: kitérő bontása és fektetése (helyszínen előre lekötött vagy gyárban összeállított kitérő esetében is), vágánymezők bontása és építése, provizóriumok ki- és beépítése, hídelemek mozgatása, egyéb − csak vágányon megközelíthető − műtárgyak, elemek, gépek mozgatása.

Ezzel párhuzamosan van egy másik hasznossága is, mégpedig

alkalmas balesetben sérült vontató és vontatott járművek mozgatására (a vasúti pálya szabaddá tétele érdekében), valamint a baleset helyszínétől, illetve a vasúti pálya tengelyétől megfelelő távolságon belül lévő közúti járművek mentésére is igénybe vehető.

A KIROW daru nagy előnye továbbá, hogy szállítási helyzetből maximum fél órán belül munkaképes állapotba hozható. Kialakításából eredően alkalmas a felsővezeték alatt történő munkavégzésre annak elbontása nélkül, valamint alkalmas űrszelvényen belüli munkavégzésre is úgy, hogy a szomszédos vágányokon a forgalom közben akadálymentes marad.

Mindezeken felül igénybe vehető letalpalás nélküli munkavégzésre, és mivel a daru önjáró, nem igényli más vontató jármű alkalmazását sem, így a megemelt teherrel együtt képes munkaterületen belüli mozgásokra. A kitolható ellensúly növeli a gép terhelhetőségét.

SSP Junior

 

A gépek keskeny nyomközű vasutak felújításában is részt vesznek

Ha az elmúlt hetek, illetve a közeljövő munkavégzéseit nézzük, melyik munkagépek kerülnek, kerültek bevetésre?

H. Zs.: Nemrégiben, illetve a közeljövőben is több kisvasút felújítási munkában is szerepet kap a társaság. Ezen feladatok során a Swietelsky Vasúttechnika Kft. Unimat 08-275 4 ZW típusú szabályozó géppel és SSP Junior ágyazatrendezővel vesz részt a munkákban.

A fenti gépekről tudni érdemes, hogy keskeny nyomközű (760 mm) vasúti karbantartó gépek. Szállításuk a munkaterületek között közúton történik speciális trélerrel.

Funkciójukat tekintve megegyeznek a normál nyomtávon dolgozó hasonló kialakítású gépekkel.

Galéria

VasútfejlesztésSwietelsky Vasúttechnika Kft.vasútfejlesztésinterjú

Hírlevél

Hirdetés