A tavaly átadott Haladás Stadion építésének mérnöki teljesítményéért többek között a ZÁÉV, a Swietelsky és a Weinberg is oklevelet kapott.
A hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia épületében átadásra került Tierney Clark díj zsűrije a fődíj mellett elismerő oklevelet adományozott a szombathelyi Haladás Sportkomplexum tervezőinek és kivitelezőinek is - derül ki a Magyar Mérnöki Kamara közleményéből. Ezzel a stadion időközben elhunyt szerkezettervezője, Volkai János emléke előtt tisztelegnek. A projekt résztvevőinek képviseletében az oklevelet Dezső Zsigmond okleveles építőmérnök, szerkezettervező vehette át Áder János köztársasági elnöktől és András yorki hercegtől.
A mérnöki alkotás megvalósításában a következő cégek vettek részt:
Az oklevél átadására a fődíjhoz hasonlóan a brit Institution of Civil Engineers (ICE) alapításának 200. évfordulója, valamint az Építőmérnökök Európai Éve alkalmából a Magyar Mérnöki Kamara által szervezett Építőmérnök 200 című nemzetközi konferencia megnyitóján, az MTA dísztermében került sor.
A több mint 15 milliárd forintos szombathelyi projekt részleteiről korábban Strobl Ákos, a ZÁÉV főmérnöke adott interjút a Magyar Építőknek.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.
Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz.