A Ke-Víz által kivitelezett ökocentrum földrajzilag és tematikájában is illeszkedik a nyíregyházi állatparkhoz.
Átadták a Pangea Ökocentrum és Szállodát a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. Az 1,6 miliárd forintos beruházás a helyi állatpark szomszédságában valósult meg, a kivitelezési munkálatokat a Ke-Víz Zrt. végezte.
Az ünnepélyes átadáson Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere emlékeztetett, a beruházás egyik eleme az 6,7 milliárd forint értékű állatkerti fejlesztési programnak. A csomag első három eleme már elkészült: a park új bejárata, a Pangea és a hópárduc-kifutó. Tervezés alatt van a jégkorszak világát bemutató látványosság is.
Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója úgy fogalmazott,
hogy az országban és Közép-Európában egyedülálló turisztikai attrakció jött létre a Sóstói-erdő szélén.
A szállodát az állatpark saját társasága fogja üzemeltetni.
Ahogy a korábban megjelent, a Ke-Víz projektvezetőjével, Mezősi Marinával készült interjúból is kiderült: az épület három emeletes, 2611 négyzetméteres épület 38 szobával rendelkezik, egyszerre hotel, konferencia- és oktatóközpont. Az épület minden részletében megjelenik az ősi állat-, vízi- és növényvilág, nem véletlen tehát a névválasztás (a pangea az a szuperkontinens, amely a paleozoikum és mezozoikum korszakokban létezett és amelyből később révén kivált minden mai kontinens - a szerk.). Minden szoba egy-egy állatot képvisel, a fürdőszobában és a beépített lámpatestekben is visszaköszönnek az adott szobához tartozó állatok sziluettjei.

Az épület homlokzata 3x1 méteres greslapokból áll, amik körbe futnak a falon, de az acél- és faötvözetű erkélykorlátok szintén impozáns részét képezik a létesítménynek.
A belső tér különlegessége továbbá a két darab látványlift, amivel közlekedve végig látható a központi életfa, amit az üvegtetőn át beszűrődő fény emel ki.
Utóbbi a hotel közepén helyezkedik el, és több mint 500 állat található kifaragva rajta. Ennek a kivitelezését körülbelül 10-15 fő készítette, akik a projekt elejétől az átadásig dolgoztak rajta műhelyükben, majd a helyszínen is.
Az építkezés 2017 júniusában kezdődött és 2018 július 31-én történt a műszaki átadás. A munkálatok végéhez közeledve, - a szerkezet építése után - megjelentek a különböző iparágak szakemberei: asztalosok, burkolók, kertészek, és homlokzatburkolók dolgoztak egyszerre a helyszínen, nagyjából 100 fő.
Az épülethez tartozik egy hátsó park és egy erkély, ami rönk bútorokkal és természetes anyagokból készült elemekkel van felszerelve. A kinti tér részét képezik a kihelyezett dinoszaurusz szobrok is.

A Pangea Ökocentrum és Szálloda része a Nyíregyházi Állatpark fejlesztését célzó, 6,7 milliárd forint összértékű programnak. Ennek részeként elkészült az új látogatóközpont, megújult a hópárduc-kifutó, emellett tervezik egy India-ház építését is és egy Európában egyedülálló, 3 milliárd forintból megépülő, a jégkorszakot bemutató látványosság is építenek.




































Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.
Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz.