182 milliárd forinttal járul hozzá a Kohéziós Alap a Miskolc és Tornyosnémeti között futó autópálya építkezését.
Az Európai Unió 552,6 millió euróval (mintegy 182,3 milliárd forint) támogatja a magyar-szlovák közúti kapcsolatokban új szintet jelentő M30-as autópálya építkezését - közölte az Európai Bizottság (EB) szerdán.
Az Miskolc és a szlovák államhatár között zajló óriásprojektjének óriásprojektjének jelentős része három ütemben valósul meg (az első munkálatokról legutóbb augusztusban számoltunk be):
Az EB közlése szerint az uniós Kohéziós Alapból finanszírozott beruházás célja a forgalom felgyorsítása, a közúti biztonság javítása és a forgalmi torlódások csökkentése. A fejlesztés segíti a Balti-tenger és a Fekete-, illetve Égei-tenger menti területeket összekötő, Via Carpatia nevű európai közlekedési hálózat kiépítését.
A Miskolcot Kassával összekötő, így a felvidéki magyarok közlekedését is javító pálya egyik fontos szakaszát már tavaly januárban átadták: az EuroAszfalt Kft. kivitelezésében a határ és Tornyosnémeti közötti 1,7 kilométer épült ki.
Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságért és a sportért felelős biztos az uniós finanszírozással összefüggésben úgy nyilatkozott, hogy az érintett közúti összeköttetés kiépítése régóta esedékes, és közvetlen előnyökkel jár Borsod-Abaúj-Zemplén megye egymillió lakosa számára, akik a jövőben gyorsabban, biztonságosabb és kényelmesebben utazhatnak
Az uniós finanszírozás fedezi között egy 60 kilométeres autópályaszakasz és 48 darab, az út felett átívelő híd megépítését. A munkálatok várhatóan 2022 februárjára zárulnak le.
A SWIETELSKY Magyarország több mint három évtizede építi és formálja hazánk infrastruktúráját. A vállalat út-és magasépítési beruházásai mellett kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelmi és vízépítési feladatokra, valamint a hulladékgazdálkodási rendszerek megvalósítására. Interjúnkban a szakterületek szakértőivel, felelős vezetőivel beszélgettünk.
Az ÉVOSZ Média Tagozata 2023 után ismét felmérte az építőipari vállalkozások kommunikációs gyakorlatát. A felmérésben nagyrészt közepes és nagy vállalatok vettek részt. Idén a kérdőív kitért a HR-el való együttműködésre, a versenytársfigyelésre, valamint a vállalatok közötti (B2B) és a lakossági (B2C) kommunikációra is.