Egy 1600 méter mélyre fúrt kút révén megújuló energiára áll át a gyógyfürdő és a sportcsarnok fűtése.
Geotermikus kutat fúrnak és kiépítenek három kilométer új távhővezetéket Komáromban - ismertette szerdai sajtótájékoztatóján Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester. A fejlesztést a sportcsarnok és a Brigetio Gyógyfürdő fűtése céljából hajtják végre. A beruházáshoz a város 500 millió forint támogatás kap a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP), az önrész pedig 183 millió forint.
Az 1600 méter mély kútból 60 fokos víz érkezik majd a felszínre, ez egy földbe fektetett vezetéken jut a fürdőbe, ahol az intézmény fűtése után egy hőcserélő és egy további vezeték segítségével a sportcsarnokba is eljut a hőenergia. A visszahűlt vizet a Dunába vezetik.
Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy Komáromban és vonzáskörzetében jelenleg is találhatók működő geotermikus kutak, így kézenfekvő lehetőség volt a termálvízben rejlő energia felhasználása a helyi hőellátásban. Az új fűtőmű az önkormányzat számára jelentős energiamegtakarítást jelent.
A Szabolcs-Szatmárban vármegyében található Bujban átadott, eddigi legnagyobb hazai akkumulátoros villamosenergia-tároló megvalósítását követően, újabb nagyléptékű fejlesztést indít a Greenvolt Power. A vállalat a BYD Energy Storage közreműködésével egy 600 MW / 2,4 GWh kapacitású rendszert építene Lengyelországban. Ez jelenleg Európa egyik legjelentősebb villamosenergia-tároló beruházása.
Három helyszínen összesen 14,163 MW beépített teljesítményű és 34,145 MWh kapacitású lítium-ionos energiatároló rendszert alakított ki az Energiabörze cégcsoport tagjaként működő PLOOP Kft. A fejlesztés célja, hogy hozzájáruljon az időjárásfüggő villamosenergia-termelő kapacitások – így különösen a nap- és szélenergia – hatékonyabb integrálásához az országos villamosenergia-rendszerbe. Az energiatárolók maximális teljesítményen több mint két órán át képesek megszakítás nélkül villamos energiát ki- vagy betáplálni.