Megkétszereződött és elérte a 102 milliárd forintos értéket a zöld szempontokra jelentős figyelmet fordító közbeszerzési eljárások száma.
„Felelősen a jövő generációjáért” címmel rendezett konferenciát csütörtökön a Közbeszerzési Hatóság (KH), melynek során a beszerzési eljárásokban támogatott zöld, innovatív és szociálisan hasznos szemléletekről esett szó. A KH emellett nemrég Közbeszerzési Nívódíjat is alapított, hogy kiemelje azoknak a vállalatoknak a munkáját, amelyek külön hangsúlyt fektetnek ezekre a területekre.
A konferencián a hatóság elnöke, Rigó Csaba elmondta:
Fontosnak tartjuk, hogy a közpénzből megvalósuló szolgáltatás- és termékbeszerzések, illetve beruházások ne csak a jelen, hanem a jövő generációi számára is hosszútávon értéket biztosítsanak.
2016 és 2017 között jelentős mértékben növekedett a zöld hangsúlyú beszerzési eljárások száma: tavaly már 831 darab olyan közbeszerzést folytattak le, mely ezeket a nézőpontokat előtérbe helyezte. Ez összesen 102 milliárd forintnyi beruházást képvisel, és a tavalyelőtti darabszám dupláját jelenti – hívta fel a figyelmet Rigó Csaba.

A KH az innovációt informatikai fejlesztéseivel is elősegíti. A szervezet „Napi Közbeszerzés” néven iOS-re és Androidra is elérhető okostelefon-alkalmazásában naprakészen lehet tájékozódni az aktuális beruházásokról, valamint a közbeszerzésekkel kapcsolatos hírekről és eredményekről is.


















Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.