Az EBH INVEST karácsonyi adománygyűjtési programjában nehéz sorsú gyermekeken segítettek, továbbá az ózdi kutyamenhely négylábú lakóit is támogatták.
Az EB HUNGARY INVEST Kft. jótékonykodással készült a karácsonyra. A 2004 óta sikeresen működő generálkivitelezési vállalat csatlakozott a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány „Karácsonyi kívánságlista” programjához.
A programban 3000, kiemelten hátrányos helyzetben élő gyermek karácsonyi kívánságait igyekeztek teljesíteni. Az ajándékokat közvetlenül a szülők kapják meg, és ők adhatják át karácsonykor gyermekeiknek, így szerezve örömöt nekik.
A Szeretetszolgálat közleménye szerint tavaly az összes kívánságot sikerült teljesíteni. Az EBH büszke arra, hogy 31 kívánság az itt dolgozó kollégák nagylelkűségének köszönhetően valósult meg.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az EBH INVEST Felelős Foglalkoztató Tanulószervezetként kutyabarát munkahellyé vált. A társaság székházában mindig találkozhatunk legalább egy négylábúval, aki jelenlétével gondoskodik a jó hangulat megteremtéséről.
A vállalat idén a Hangya Közösséget kereste fel, akik 2010 óta segítik a kevésbé támogatott vidéki menhelyeket. A szervezet a legjobban rászoruló állatmenhelyek számára gyűjt adományokat, melyek oda kerülnek, ahol a legnagyobb szükség van rá.
A szervezet javaslatára az EBH INVEST egy ózdi állatmenhely támogatását vállalta, ahová a céges adománygyűjtési akció keretein belül a dolgozók önkéntesen vásároltak be élelmet és meleg takarókat a menhelyi állatok részére.
Akinek nem volt lehetősége tárgyi adománnyal hozzájárulni, a Hangya Közösségnek közvetlenül tudott adományozni, melyet a működési költségekre, állategészségügyi készítményekre, vitaminokra és nagy tételben vásárolt tápokra tud majd felhasználni a szervezet.
Az ABZ Innovation és az ABZ Drone szimbiózisa pár év alatt globális szinten is piacvezető szerepet eredményezett a nagy teherbírású, civil drónok területén. A sikerek motorja a piaci igények gyors lekövetése a gyártás, a kereskedelem, a szolgáltatások és az edukáció szoros együttműködésével. A legfőbb faktor mégis a drónozás iránti szenvedély, amely a szentendrei riportunk során is kézzel fogható volt.
A hallgatók többek között arról mondhatnak véleményt, mely építőipari vállalatokat ismerik, hol találkoznak velük, továbbá milyen típusú programok segíthetik a fiatalok bevonását az iparágba.