A vállalat a hazai építőipar legrangosabb elismerésének számító Építőipari Nívódíjat is bezsebelte.
A 2021-es évhez hasonlóan 2022-ben is több díjjal ismerték el az EB HUNGARY INVEST Kft. tevékenységét. Korábban már megírtuk, hogy a 2004 óta eredményesen működő hazai generálkivitelező vállalat középület / irodaház kategóriában Építőipari Nívódíjban részesült az Irányi Palota generálkivitelezéséért.
A kiemelkedő építészeti-műszaki színvonalon megvalósított építmények szakmai elismerésére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület (ÉTE) 1999-ben alapította az Építőipari Nívódíjat, amelyhez idő közben további szakmai szervezetek is csatlakoztak.
Az alapítók és a csatlakozók a hazai építési szakma meghatározó szereplői, az általuk évente odaítélt Építőipari Nívódíj ezért kiemelkedő szakmai elismerésnek számít, amelyet valóban „a szakma adományoz a szakmának”.
Az alapítás óta eltelt évek során összesen 188 nívódíjat ítélt oda a bíráló bizottság. Ehhez csatlakoznak a 2022-ben díjazottak, így immár több mint 200 építmény kapta meg az elismerést.
A bírálat fő szempontjai: az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése, a kivitelezés műszaki-technikai színvonala, szakszerűsége, a beruházás gazdaságossága, üzemeltethetősége, valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők közötti – együttműködés.
A MagyarBrands Program a legkiválóbb hazai munkáltatókat is díjazza. A díj elnyerésének alapfeltétele, hogy a pályázó márkának nyernie kell a Kiváló Fogyasztói Márka, a Kiváló Üzleti Márka vagy az Innovatív Márka Kategóriában.
A Kiváló Munkáltató Márka kategóriára kérdőív kitöltésével lehetséges pályázni. A 2022-es év újdonsága volt, hogy az online kérdőív válaszainak kiértékelése mellett a munkavállalók véleménye is megjelent a kiválasztás során. Az EBH INVEST 2022-ben sikeresen szerepelt a Kiváló Munkáltatói Márka pályázaton.
A kategória szakmai bizottsága az alábbi szempontokat vizsgálta:
Az építészeti díjak mellett a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága 2022-ben negyedik alkalommal ítélte oda az EB Hungary Invest Kft.-nek a Business Superbrands díjat.
Az 1995 óta működő, a legkiválóbb fogyasztói márkákat és a legeredményesebb üzleti márkákat díjazó Business Superbrands Program a világ több mint 90 országában van jelen. A Business Superbrands díj széles nagyközönség számára is ismert, a magas minőséget szimbolizáló védjegy.
Az EBH INVEST 2022-ben is elnyerte a MagyarBrands díjat, sorozatban immár a hatodik alkalommal.
A MagyarBrands programot a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága és vezetői 2010-ben indították el, amelynek célja magyar vonatkozású márkák díjazása.
A Csomay Kálmán Építőipari Nívódíjat Veszprém megye meghatározó és egyedülálló épített alkotásainak díjazására hozták létre. 2022-ben ezt a rangos elismerést a pápai Pannonia Reformata Múzeum felújított épületegyüttese érdemelte ki, melynek kivitelezője az EBH INVEST volt.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.