Budapesten május 23-án leleplezték a Budapest ONE irodaház és az Etele Pláza számára készült Építőipari Nívódíj emléktáblákat – derült ki az ingatlanok fejlesztője, a Futureal-csoport közleményéből.
A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró és az M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál épült Etele Plázát a Paulinyi & Partners Zrt. építésziroda tervei alapján a Pedrano Construction Hungary Kft. generálkivitelezte. Az épület szerkezetépítését részben a Bayer Construct Zrt. kivitelezte, a pláza építéséhez a Peri Kft. teherhordó szerkezeteit használták.
Ahogy azt korábban is megírtuk, a több mint 66 000 m2-es komplexumban a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, mozi, fitneszterem, valamint gyermekjátszó is helyet kapott. Az épület Magyarország első okosplázája, amelyben saját fejlesztésű mobilalkalmazáson és felhőalapú szolgáltatásokon keresztül segítenek a vevőknek egyebek mellett a navigációban és az ideális parkolóhely megtalálásában is.
A pláza külső megjelenését Magyarország legnagyobb egybefüggő homlokzati üvegfelülete határozza meg – hangsúlyozza a közlemény. „A tágas éttermi szint zöldtetős, közvetlen teraszos kapcsolatával a komplexum a legfrissebb bevásárlóközpont designt jeleníti meg” – teszik hozzá.
A bevásárlóközpont kiérdemelte az Access4You arany fokozatú tanúsítványát, ennek megfelelően az épület teljes mértékben akadálymentes közlekedést és mosdóhasználatot biztosít. A kiskereskedelmi kategóriában BREEAM Very Good minősítést szerzett Etele Plaza az első bevásárlóközpont hazánkban, amely fenntartható megoldásaival a kiviteli fázisban is elhozhatta az egyik legmagasabb környezettudatos épületminősítést.
A közlemény szerint a szintén a Paulinyi & Partners tervei alapján a Pedrano által kivitelezett Budapest ONE irodaházat már az energiaköltség-érzékeny bérlők legmagasabb elvárásai szerint tervezték és üzemeltetik. Az épület hullámvonalra épülő kialakításának és színes lamellákból álló homlokzatának köszönhetően egyedülálló alkotás nemcsak a fővárosban, hanem országos szinten is.
A komplexum többek között panorámás tetőtéri futópályával, tágas és zöld belső pihenőudvarral, innovatív közösségi terekkel, biciklitárolóval és zuhanyzóval felszerelt öltözővel várja az ott dolgozókat.
Az irodaház első üteme hazánkban elsőként kapta meg a WELL legmagasabb Platina minősítését, amely a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorló szempontokat értékeli. Az épület második és harmadik fázisa pedig egyszerre szerezte meg a fenntartható épületeknek járó BREEAM Excellent környezetbarát minősítést.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.