Kétmillió köbméternyi föld kitermelése rajtolt el.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Paks II.-es bővítés, ugyanis lezárult a talajszilárdítás és a résfalazás a leendő ötös atomerőmű-blokk alatt, így most megindult a teljes talajkiemelés - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban. A most elindított részprojektet a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezi.
A mostani munkák előzmányeként a két új blokk munkagödrének kialakításánál elsőként a talajvíz szintjéig, 5 méteres mélységig valósult meg 2022-ben és 2023-ban - szintén a Duna Aszfalt kivitelezésében. Most befejeződött a résfal megépítése és a talajszilárdítás is leendő ötös reaktorblokk alatt, így megindulhatott a teljes talajkiemelés Pakson, ami újabb mérföldkövet jelent.
Szavaiból kiderült:
a teljes talajkiemelés megvalósulásával, hogy 23 méteres mélységig távolítják el a talajt a leendő blokkok alól, ami körülbelül egy tízemeletes ház magasságának felel meg. "Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eddigi másfél millió köbméter föld után még kétmillió köbméternyi föld kitermelésére sor kerül" - tudatta. "Amint a teljes talajkiemeléssel végzünk, megtörténik az úgynevezett első beton öntése. Az a célunk, hogy ez még az idei esztendő vége előtt megtörténhessen"
- fűzte hozzá.
A miniszter ennek kapcsán aláhúzta, hogy ez azért is kulcsfontosságú lépés a beruházás szempontjából, mert a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) sztenderdjei szerint az első beton öntésétől számíthat az épülő létesítmény kivitelezés vagy építés alatt álló atomerőműnek.
Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy noha a paksi bővítést orosz fővállalkozó végzi, a projekten amerikai, német, francia, svájci és osztrák partnerek is dolgoznak. "A helyszínen már több mint ezren dolgoznak és ez a szám jelentősen növekedni fog a következő időszakban" - tette hozzá.
"Az együttműködés akadálytalan és kiváló, és mindazok a magyar vállalatok, akik eddig részt vettek az atomerőmű építésének előkészítésében, kifejezetten közmegelégedésre dolgoztak"
- mondta.
A több mint 35 éves múltra visszatekintő Óbuda Group, a magyarországi építőipar egyik meghatározó szereplője egyesíti a tervezői és mérnöki működési területeit.
A lehető legkisebb zaj és rezgésterhelésű bontási technológiát alkalmazzák.