2025.06.19, Csütörtök

Keresés: ZÁÉV

Mindkét nemzetközi díjat besöpörte a Nemzeti Atlétikai Központ, a közönség döntött

2025.06.11

A stadion a vb után a világon egyedülálló módon alakult át, miután a felső lelátó helyén egy ingyenes, panorámás szabadidőpark jött létre.

Hamisítatlan zöldmezős projekt zárul a Dél-Dunántúlon – Lejtős, bozótos telekre építettek óvodát  

2025.06.10

Új, 1297 négyzetméter alapterületű óvodaépületbe költözhet Dombóvár egyik legrégebbi oktatási-nevelési intézménye: az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda.

Három magyar iskolaépület kapott nemzetközi szakmai elismerést

2025.05.30

A BIG Architecture elnevezésű fórum építészeti díjaival ismerték el az Építési és Közlekedési Minisztérium megrendelésére épült és felújított biatorbágyi Innovatív Technikumot és Gimnáziumot, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumot, valamint a maglódi Vermesy Péter Általános Iskolát és Alapfokú Művészeti Iskolát.

7000 négyzetméteren újult meg a Sportkórház – átadót tartottak

2025.05.15

A ZÁÉV kivitelezésében egy kifejezetten fontos egészségügyi fejlesztés meghatározó szakaszának lezárására került sor. Ezzel párhuzamosan HÉP homlokzatfelújítási munkát végez a OSÉI-ben jelenleg is, illetve további fejlesztésekre is sor kerülhet majd a Sportkórházban a tervek szerint - ismét egy újabb projektben.

Újjászülető erőd – Látványos munkálatok a Citadellán

2025.05.06

Párhuzamosan dolgoznak a szakemberek a Citadella megújításán: már az utolsó szakaszhoz értek az erődfal rekonstrukciójánál, a szárnyépületekben tavasszal a festési, burkolási feladatokat valósítják meg. Megépült a különleges üveghíd, telepítik az erőd parkjának növényzetét is. A fejlesztést a Citadella Vagyonkezelő Nkft. megbízásából a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Market Építő Zrt. végzi.

Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont

2025.03.31

Űrtechnológiai gyártóközpont épül Martonvásáron, a kivitelező ZÁÉV elkészült a komplexum szerkezetépítésével.

Rangos építészeti díjra jelölték a Nemzeti Atlétikai Központot – újabb elismerés érkezhet Budapestre

2025.01.29

A ZÁÉV és a Magyar Építő alkotta konzorcium által felépített létesítmény generáltervezését a NAPUR Architects végezte el.

Élesváltás - Katonai létesítmény helyét vette át a Tudásközpont

2025.01.20

Megnyílt a Szekszárd Tudásközpont a nagyközönség előtt. Az egykori laktanya helyén az Illyés Gyula Könyvtár és a Tolna Vármegyei Levéltár új otthonát, a ZÁÉV teremtette meg.

Kívül-belül megújult a Dunaújvárosi Egyetem hatalmas szocreál főépülete

2025.01.14

Átadták a Dunaújvárosi Egyetem egyetlen megmaradt, helyi védettségű szocreál stílusú 6400 négyzetméteres főépületét, amelyet ZÁÉV Építőipari Zrt. szakemberei újítottak fel.

Harminclakásos társasház épült a dinamikusan fejlődő dunántúli nagyvárosban

2024.12.29

Kiváló lokációjú, akár zöld hitel és a CSOK+ igényléssel is megvásárolható lakásokat ad át Zalaegerszegen, hazánk egyik legnagyobb múltú magasépítő generálkivitelezője a ZÁÉV.

Bemutatjuk, mely építmények kapták meg az építőipar legmagasabb szakmai elismerését az idei évben – galéria

2024.12.12

Idén 13 nívódíjat és 4 elismerő oklevelet adtak át.

A világ legjobbjai között az Atlétikai Stadion tetőszerkezete

2024.11.14

Felkerült a világ legimpozánsabb szerkezetterveit értékelő Structural Awards 2024 shortlistjére az Atlétikai Stadion KÉSZ Csoport által épített tetőszerkezete.

Remek lokációjú otthonok öltik fel végső formájukat az ötvenötezer lakosú nagyvárosban

2024.09.30

Újabb, immár a III. bővítési ütem munkálatai közelednek a végéhez Zalaegerszegen, a Kerámia lakóparkban.

Különleges padló egy különleges helyszínen

2024.08.05

A zalaegerszegi Mindszentyneum megvalósításához számos más egyedi és modern megoldás között a Mapei termékét használták a padló építésekor.

Nyugodt otthon a pezsgő nagyvárosban – Körbejártuk a zalaegerszegi városközpont közelében épülő lakásokat (VIDEÓ)

2024.07.05

Kiváló lokációval rendelkező, harminc új otthon létesül Zalaegerszegen. A ZÁÉV 2025 januárjában fejezi be a Kerámia lakópark bővítésének III. ütemét.

Hadipari, lakossági és ipari igényeket is kiszolgál az új várpalotai villamosenergia alállomás

2025.06.10

Kezelőszemélyzet nélkül működtethető az E.ON Hungária Csoport Várpalotán létesített új mintegy 20 ezer négyzetméter területen megépített alállomása, amely 4 milliárdos beruházással valósult meg.

Meghatározó kivitelezési irányelveket mutattak be az esztrich- és ipari padló szakág konferenciáján

2025.06.03

Több mint 120 fő vett részt a találkozón, ahol a főbb szakmai szervezetek mellett a vezető ágazati résztvevők is képviseltették magukat.

Modern műhelyekkel, tantermekkel épül a szakképző rendszer országos vizsgaközpontja Budapesten

2025.05.24

Óbudán korszerű műhelyekkel, hegesztőkabinokkal, előadótermekkel, fotós műteremmel, a fenntarthatósági épületminősítés megszerzéséhez szükséges megoldásokkal alakítja ki a ZÁÉV Építőipari Zrt. a szakmai- és szakképesítések vizsgahelyszíneként, az Országos Központi Akkreditált Vizsgaközpontot.

Világraszóló elismerés küszöbén a Nemzeti Atlétikai Központ - Döntős a világ legrangosabb építészeti díjáért

2025.05.06

A rangos elismerés újabb bizonyítéka annak, hogy a kiemelkedően sikeres 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságnak otthont adó létesítmény nem csupán sporttörténelmi, hanem építészeti szempontból is világszínvonalú alkotás.

Újabb díjat kapott a bíboros köpenye ihlette múzeumépület

2025.04.09

A magyar építőipar legmagasabb elismerésének számító Építőipari Nívódíjat kapott középület-szakrális kategóriában a zalaegerszegi Mindszentyneum, a Mindszenty József bíboros emlékét őrző múzeum és az intézményhez tartozó parkoló.

Pincétől a tetőtérig bejártuk a Dunaújvárosi Egyetem felújított gigantikus főépületét - videó

2025.03.20

Az egyetem megújult főépületében a tornateremmel együtt, 800 hallgató egy idejű oktatásának 21. századi körülményei valósultak meg a ZÁÉV munkájának köszönhetően.

Liftes épületben, saját terasszal épültek energiatakarékos otthonok a dunántúli nagyvárosban (VIDEÓ)

2025.01.22

Újabb, immár a harmadik fejlesztési ütem zárul le a zalaegerszegi Kerámia Lakóparkban. Harminc, változatos méretű A+ energetikai besorolású otthon készült el a ZÁÉV kivitelezésében, amely CSOK+ és zöld hitel igénylésével is megvásárolható.

Közép-Európa legnagyobb fejlesztése kezdődik a szolnoki különleges műveleti laktanya építésével 

2025.01.17

Ötvenkilenc milliárd forintból építik fel Magyarország legmodernebb katonai objektumát a Tisza-parti városban.

Zöldmezős beruházásban épült új óvoda három vármegye találkozásánál

2025.01.12

Egy év alatt készül el a Pécsi Egyházmegye megbízásából, Dombóváron zöldmezős beruházásban az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda új, közel 1300 négyzetméteres épülete a ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezésében.

„Építészeti és mérnöki szempontból is nagyszerű alkotás” – nívódíjat nyert a Nemzeti Atlétikai Központ

2024.12.13

Építőipari Nívódíjat vehetett át a ZÁÉV Zrt.-Magyar Építő Zrt. konzorcium a Nemzeti Atlétikai Központért.

Decembertől két új ingyenes sportpark is várja Budapesten az érdeklődőket

2024.12.03

A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.

Kívülről a régi idők sulija marad, belülről 21. századi gépészeti megoldással újul meg a Duna menti város egyetemének főépülete  

2024.10.03

Rövidesen elkészülnek a több mint 6000 négyzetméteren zajló felújítással a Dunaújvárosi Egyetem főépületében és annak környezetében a ZÁÉV szakemberei.

Látványos fotók érkeztek a Hungaroring felújításáról

2024.08.15

Tovább folytatják a komplexum átalakítását, ahol a Market és a Bayer Construct jelentős feladatokat végez el.

Átadták a hipermodern várpalotai lőszergyárat

2024.07.29

Átadták Várpalotán a Védelmi Ipari Parkban a lőszergyárat, ami a ZÁÉV Zrt. és a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. konzorciumának generálkivitelezésében és az Óbuda Group lebonyolításában valósult meg. A projektben a KÉSZ Csoport stratégiai partnere, a bim.GROUP is részt vett.

A cég, amely mindhárom építészeti Oscar-díjjal elismert projektben dolgozott

2024.06.14

A MOL Campus kettő aranyérmet, a Néprajzi Múzeum egyet, míg a Magyar Zene Háza ezüstérmet nyert a szakmai zsűri döntése nyomán az idei FIABCI World Prix d’Excellence elnevezésű Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton. A díjesőben triplázott az Óbuda Group, amely mindegyik idei nyertes projekt megvalósításában szerepet vállalt.