2018.08.22
A Gellért-hegy lábánál szeptember végén megnyíló Ecodome négy emeletét foglalja majd el a cég, a kivitelezésnél a környezetbarát megközelítésre koncentráltak.
2018.08.21
A 110 éves kiskunhalasi Hirling József Lovaspark immár nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas.
2018.08.21
Mintegy 660 millió forintból korszerűsít összesen 4 intézményt az önkormányzat.
2018.08.21
A Colas kivitelezésében Balatonvilágos és Zamárdi között a környezetbarát hideg remix eljárással újul meg az autópálya.
2018.08.19
Az osztrák tulajdonú cég szállodák bebútorozásában ért el jelentős sikereket, ez indokolta a közel 1,2 milliárd forintos fejlesztést.
2018.08.17
A belvárosi sétálóutca közvetlen közelében rövidesen átadják a városnéző céllal ide érkező vendégekre pozícionált, négyezer négyzetméteres szállodát.
2018.08.17
A Penta kivitelezésében rekonstruált Szabadság tér vizes látványelemekkel és még több zöld területtel várja az ide érkezőket.
2018.08.16
A történelmi útkapcsolatokat helyreállító projektek közül elsőként a Rajka melletti beruházás kivitelezőjét hirdették ki.
2018.08.16
A Ke-Víz, a Zemplénkő, az Euroaszfalt és a Strabag munkájával korszerűsödik a régió úthálózata.
2018.08.16
A lakosság jelentős része, valamint az önkormányzati intézmények is csatlakozhatnak majd a költségcsökkentő geotermikus fűtési rendszerre.
2018.08.15
Az Agrárminisztérium és az Igazságügyi Palota ráadásul egy közös mélygarázst is kap, utóbbiból kiköltözik a Néprajzi Múzeum.
2018.08.15
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmatban közel egymilliárd forintos beruházással építenek fel egy ipari létesítményt.
2018.08.14
A heteken belül átadásra kerülő aszfaltkeverő kapacitása óránként 180 tonna lesz.
2018.08.14
A Strabag és a Swietelsky által kivitelezett munkákról részletes galériával jelentkezett a projekt honlapja.
2018.08.13
Az erzsébetvárosi Dob utca egy több mint 350 méter hosszú szakaszát mintegy 120 millió forintból modernizálják.
2018.08.22
A HE-DO és a KM Építő konzorciuma egy 8 kilométeres szakaszon kezd munkába a Nyíregyháza felé vezető pályaszakaszon.
2018.08.21
Fogadóépület, új lakóházak is épülnek, de a régi világ kocsmája és fodrászműhelye is feltámad.
2018.08.21
A szakmai szervezet szerint miután az új lakások építésének állami támogatásával az iparág is fejlődött, a régi lakások korszerűsítésének támogatása is hasonlóan pozitív hatást érhetne el.
2018.08.20
A 2400 négyzetméteres látványos épületben posta és kormányablak is várja majd a helyieket.
2018.08.17
A miskolci építőipari vállalat egyszerre gazdaságos és környezetbarát megoldással növelte a fővárosban elérhető lakások számát.
2018.08.17
A 24,5 méter magas épületre felkerült a bokréta, a Market munkatársai a belső munkálatokkal és a homlokzattal folytatják az építkezést.
2018.08.17
A Szabadbattyán-Balatonfüred közötti 64,5 kilométeres szakasz beruházásának megvannak a kivitelezői és a megfelelő forrásokat is biztosítják.
2018.08.16
Többek közt teljes hosszában megújul az M6-os autópályára felvezető Ercsi utca.
2018.08.16
A főút tavaly elkezdett fejlesztésében elsőként a Cegléd melletti szakasz ért célba, a Colas kivitelezésében 8,1 kilométer négysávosodott.
2018.08.15
A régi épület teljesen megújul, egységesednek a pavilonsorai, és eddigi külső tereit is lefedik.
2018.08.15
A nemzeti parkban több mint 10 millió eurós beruházással zajlik le egy tájrehabilitációs projekt.
2018.08.15
Egy ipari és egy mezőgazdasági övezetet, továbbá egy mészkőbányát és egy kiaknázandó szénmezőt is kiszolgálna az új központ Tolna megyében.
2018.08.14
Eldőlt, hogyan készülnek el a fővárosi metrószakasz fejlesztésének tervei.
2018.08.14
A vastag keményfa burkolás és a tetőhéjazat korcolt lemezfedése által is jobban bírja az időjárást a 23 méteres új építmény.
2018.08.13
A régiós feladatokat ellátó intézmény nagyobb és kulturáltabb területen fogadja majd a rászorulókat.