A NIF kihirdette a megyeszékhely vasút- és autóbusz-állomásainak felújítására vonatkozó tervezői eljárás nyerteseit.
Tavasszal írtunk arról, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. keresi a zalaegerszegi állomások felújításának tervezőjét. Az uniós közbeszerzési közlöny október végi információi szerint a munkát négy tervező cég végeztheti el.
Az autóbusz-pályaudvar és csatlakozó létesítményei teljes körű átépítésének tervezése, valamint a Zrínyi utcai telephelyen egy újépítésű járművezetői szociális blokk tervezése az UNITEF'83 Zrt. feladata. A munka értéke nettó 198 millió forint.
A munka következő részében a vasútállomás felvételi épületét a tervek szerint a korhű módon állítják helyre. A nettó 93 millió forint értékű tervezést a Perfektum Építész Kft. végzi el.
Nettó 114 millió forintból tervezik a vasútállomás előtti tér átépítését, melynek során gyalogos- és zöldfelületeket alakítanak ki. A kiírás szerint az I. vágányt vonatfogadásra alkalmassá kell tenni. A tervezésért a HYDRO-ÉP Kft. és a Vasútvillamosító Kft. felel.
A zalaegerszegi vasút- és autóbusz-állomások felújításainak előkészítése során a tervezők feladata megvalósíthatósági tanulmány, költség-haszon elemzés készítése és felülvizsgálata, továbbá egyebek mellett
Komplex vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet a 110-es számú vasútvonal Debrecen–Apafa–Mátészalka közötti szakaszán. A tervezési feladat többek között hozzávetőleg 70 kilométer egyvágányú vasútvonal korszerűsítésére vonatkozik.
Többek közt egy helyközi tömegközlekedési csomópont és egy új gyalogos híd előkészítéséhez, valamint egy alagút és két közeli út felújításához keresi a tervezőt az ÉKM.