Az állomás Tiszafüred tömegközlekedési csomópontja, 2022-ben több mint 40 ezren szálltak le és fel itt.
Mintegy 100 millió forintból, négy év alatt teljesen megújult a tiszafüredi vasútállomás épülete, melyet 2023. július 14-én adtak át az utazóközönségnek – írta meg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hírportál.
Ahogy a szoljon.hu cikkében olvasható Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. debreceni területi vezetője hangsúlyozta az átadóünnepségen, hogy Tiszafüred a Tisza-tó turisztikai régióközpontja, a vasútállomás pedig a település kapuja, így annak környezete és állapota turisztikailag is kiemelt jelentőséggel bír.
Az állomáson – az önkormányzat és a MÁV Zrt. együttműködésében – még 2020 tavaszán kezdődtek a munkálatok: több ütemben tették rendbe a felvételi épületet és környezetét, megvalósulhatott az utazóközönséget kiszolgáló vizes helyiségcsoport komfortosabbá tétele és áthelyezése a felvételi épületbe.
Az önkormányzat 2021-ben a váróterem karbantartási munkáit is elvégezte a MÁV Zrt. felügyelete mellett. Az állomás díszparkjában kiállított mozdonyt a Hámori András Szakközép és Szakiskola diákjai újították fel. Az utazóközönség kiszolgálása mellett a MÁV Zrt. nagy hangsúlyt fektet munkavállalóinak munkakörülményeire is, ezért az emeleten pihenőhelyiséget alakítottunk ki, a forgalmi iroda pedig klímaberendezést kapott, de megtörtént a nyílászárók cseréje is
– hangzott el.
F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő arról szólt, hogy a vasútállomásnak több funkciót kell kiszolgálnia, hiszen nemcsak a diákok, a munkába járók, hanem nyáron a turisták hada is érkezik Tiszafüredre.
Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke is gratulált a felújított tiszafüredi vasútállomáshoz, mely – mint fogalmazott – valóban az egyik legszebb most a vármegyében, és végre a Tisza-tó fővárosa is méltó pályaudvart kapott.
Ujvári Imre polgármester szerint az állomás Tiszafüred tömegközlekedési csomópontja, több százezren utaznak ezen a vonalon, tavaly több mint 40 ezren szálltak le és fel itt.
Többek közt egy helyközi tömegközlekedési csomópont és egy új gyalogos híd előkészítéséhez, valamint egy alagút és két közeli út felújításához keresi a tervezőt az ÉKM.
A bontási munkák során részletesebben is fény derült az évtizedes problémákért felelős geotechnikai és hidrogeológiai okokra; a víztelenítés megvalósításán dolgozik jelenleg a Swietelsky Vasúttechnika Kft.