2024.10.13, Vasárnap
Merkbau 25’ – Az újHáz Zrt. legerősebb kereskedelmi partnere a Merkbau

Merkbau 25’ – Az újHáz Zrt. legerősebb kereskedelmi partnere a Merkbau

2015.11.19. 06:16 - Oltyán József

A szokásoknak megfelelően az idén is vendégül látták a Merkbau Csoport alapítói a Merkbau Építőcenterek számára is beszállító építőanyag gyártók képviselőit a vállalat nemesnádudvari panziójában.

Hirdetés

A találkozó keretében felavatásra került a  cégcsoporthoz tartozó Knáb-N Kft. nemesnádudvari új bemutató borozója, ahol az elfogyasztott birkapörkölt és a finom helyi borok az idei találkozó komoly eszmecseréihez egy igazán méltó környezetet biztosított.

Immár szokásosnak mondható módon a Merkbau ujHáz építőanyag kereskedelmi üzletága november első napjaiban az idén is vendégül látta a fontosabb beszállító partnereinek a képviselőit. A találkozó keretében az elmúlt évekhez hasonlóan a megjelentek előadást hallhattak, ez esetben Knáb Jánosnak a Merkbau csoport egyik alapítójának a tolmácsolásában, a társaság elmúlt évi eredményeikről és a jövő évi terveikről.

Knáb János az idén az alapításának a huszonötödik évfordulóját ünneplő  társaság kereskedelmi partnereivel ismertette a MERKBAU kivitelezői tevékenységében elért sikereit. Így röviden bemutatta a legjelentősebb beruházások között a 3,5 milliárd nagyságú zöldmezős  ormánypusztai sertéstelep építése mellett a győri Audinál végzett számos generál kivitelezői projektet is. Természetesen a Merkbau Csoport  műszaki igazgatója  nem mulasztotta el, hogy említést tegyen a vállalat németországi és romániai leányvállalatiról, csakúgy, mint a budapesti és győri építésvezetőség segítségével az ország egész területén az elmúlt időben megvalósult és jelenleg is folyamatban lévő kivitelezéseikről. Továbbá a megjelentek részletes tájékoztatást kaphattak a mára kilenc tagvállalatból álló Merkbau Csoport organogramjáról.

Azt, hogy a Merkbau csoportnál a kereskedelmi tevékenység egyre jelentősebb szerepet tölt be, az is mutatta, hogy Márton Norbert kereskedelmi igazgatón kívül a cégcsoport mind a három alapítója részt vett a találkozón. Így a megjelent kereskedelmi partnerek kötetlen beszélgetést kezdeményezhettek mind Balanyi Lászlóval, mind pedig Merényi Jakab alapítókkal, amely beszélgetések a hétköznapi tapasztalatok, trendek átbeszélésén túl, egészen odáig is tartottak, hogy egyes partnerek kivitelezési megbízásra kértek az este során ajánlatot.

Természetesen a korábbi éveknek megfelelően az idén is a találkozó fénypontja az exkluzív borvacsora volt, amelyre ez alkalommal már a Knáb-N  Kft. új borozójában került sor, amit a találkozót megelőzően  adtak át a nagyközönség számára, így a Merkbau szellemisége is tükröződött abban, hogy az új borozóba először a kereskedelmi partnereit invitálták meg.

Galéria

Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt.Képriport

Hírlevél

Hirdetés