Az öt épületből álló komplexum építése már megkezdődött Budapesten, a raktárak és restaurátor-műhelyek mellett látogatóközpont, kutatóintézet és egy 13 ezer négyzetméteres park is helyet kap.
A Liget Budapest Projekt keretében a Strabag már megkezdte az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) építését; a beruházás 2018-ra készül el a Szabolcs utcai egykori kórház területén - közölte csütörtökön a beruházó Városliget Zrt.
A 37 ezer négyzetméteres komplexum öt épületből áll majd, közülük a legnagyobban a raktárak, restaurátor-műhelyek, kutatószobák, irodák kapnak helyet. Az egykori izraelita kórház imaházának rekonstruált épületébe több mint ezer négyzetméteres látogatóközpontot terveznek, ahol többek között konferenciatermet, kiállítótermet és éttermet alakítanak ki.
Az épületegyüttesben 3000 négyzetméteren helyezkedik majd el a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet, amely az irodák mellett könyv- és iratarchívummal is segíti a kutatók munkáját. A volt kórház területén egy mélygarázst és egy kertészházat is kialakítanak a következő három évben.
A központ köré a nyitvatartási időben szabadon használható 13 ezer négyzetméteres parkot is kialakítanak.
A Közép-Európában egyedülálló központ a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria mellett a Városligetben található új intézményeknek biztosít szakmai és infrastrukturális hátteret, de az elképzelések szerint a meglévő budapesti és a vidéki múzeumokkal is együttműködik majd.
A központ terveiről a Városliget Zrt. videót is közzé tett.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.