A Szombathely és Zalaszeszentiván között üzembe álló villamos vontatású vonatokkal az áruszállításban és a személyszállításban is nő a vasút versenyképessége. A villamosítást a tervek szerint Nagykanizsáig bővítik.
Átadták a felújított 17-es vasútvonal Szombathely és Zalaszentiván közötti felújított szakaszát.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből kiderült, a közel 50 kilométeres szakaszon
A szakasz összes állomásán és megállóhelyén 55 cm magas peronok épültek, korszerű térvilágítás, esőbeállók és fedett kerékpártárolók szolgálják az utasokat.
A projektet az Európai Unió Kohéziós Alapja támogatta az NFM közleménye szerint.
Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár az átadón elmondta, a vonal korszerűsítése után a vasúttársaság hálózatának 90 százalékán villamos mozdonyok, motorvonatok közlekedhetnek. „A tervek szerint a 17-es vasútvonalon megkezdett villamosítás Zalaszentivántól Nagykanizsáig folytatódhat” – árulta el a politikus.
A mostani fejlesztés stratégiai jelentőségű, miután Szombathely felől biztosítja az összeköttetést Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár és Pécs irányába, több főút terhelését is csökkentve.
Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az átállás a dízel vonatozásról a villamos vontatásra gazdaságos, emellett a környezeti és zajterhelést is jelentősen csökkenti. „A fejlesztéseknek köszönhetően javul a vasút versenyképessége az észak-déli irányú nemzetközi áruszállításban. A projekt legnagyobb nyertesei azonban a vonalon közlekedő utasok” - utalt a fejlesztésekkel növekvő kényelemre és menetrendszerűségre. A fejlesztéssel üzembe állhatnak a vonalon a kényelmes FLIRT motorvonatok.
Új tantermekkel és közösségi terekkel bővül a mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola, a tetőtér hasznosításával. A fejlesztés célja a növekvő diáklétszám korszerű kiszolgálása.
Elkészült Tolna vármegye legnagyobb oktatási intézményének átfogó felújítása. A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum - Ady Endre Technikum és Kollégium két épületét a VEMÉV-SZER szakemberei korszerűsítették a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum megbízásából. Az intézmény műemlék jellegű neoreneszánsz szárnyának homlokzata a CEMIX termékeivel újult meg és ismét méltó eleme lett Szekszárd épített örökségének.