2024.03.29, Péntek
Operaház is épülhet Fertődön a folytatódó kastélyrekonstrukció során
szallas.hu

Operaház is épülhet Fertődön a folytatódó kastélyrekonstrukció során

MTI

2017.04.11. 09:51 - Antal Zsófia

Az Eszterházy-kastélyra 2018-ig 1,6 milliárd forintot szánnak, melyből befejeződik a nyugati szárny, megújulnak többek között a Gránátos házak, és feléleszthetik az operajátszási hagyományokat is.

Hirdetés

Folytatódik a fertőd-eszterházai Esterházy-kastély rekonstrukciója – derül ki a Magyar Közlöny hétfői számából. A kormányhatározat szerint az Esterházy-kastély fejlesztésében a 2017-es feladatok ellátására 737,3 millió forintot fordítanak az idei központi költségvetés Miniszterelnökség fejezetének javára, a 2018-as teendőkre 869,4 milliónak kell rendelkezésre állnia a jövő évi büdzsében.

A kastély-rekonstrukció III. üteme tavaly nyáron fejeződött be, a IV. ütem európai uniós, az V. ütem hazai költségvetési forrásból valósulhat meg. A kormány döntött arról, hogy az V. ütem részeként befejezik a nyugati kastélyszárnyat, fejlesztik annak kiállítótereit, felújítják a Gránátos házakat és a Kínai pavilont, a Lovarda új tetőzetet kap. A munkálatokat a NISTEMA Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Kft. végzi el.

 

Bizottság jön létre az opera felélesztésére

A kormány egy másik határozatban döntött arról, hogy bizottságot hoz létre, amely az eszterházai operaház rekonstrukciójának lehetőségeit vizsgálja. A testület feladata lesz a fertőd-eszterházai operajátszás történeti, művészeti, szakmai feltételeinek, az operaház felépítése, rekonstruálása lehetőségének, a visszaépítés alternatíváinak vizsgálata, valamint a ma is álló, illetve működő 17-18. századi udvari színházak 21. századi működésének, fenntartási és üzemeltetési költségeinek, műtárgyvédelmi és biztonságtechnikai kérdéseinek áttekintése, megismerése, emellett az előzetes költségbecslések, ütemezésük elkészítése.

A bizottság elnöke a Miniszterelnökséget vezető miniszter lesz, akit az általa kijelölt állami vezető helyettesít. A testület állandó tagja a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, a nemzetgazdasági tárca közigazgatási államtitkára, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, valamint a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Állami Operaház és a Magyar Turisztikai Ügynökség által delegált egy-egy személy.

Mi épül?építőipari cégekFertődkastélyfelújításNemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram

Hírlevél

Hirdetés