Új, ezer négyzetméteres üzemükben szőlőmagkivonatot tartalmazó tablettát állítanak elő, amelynek természetes anyagai kedvező hatással vannak a szív- és érrendszerre.
Átadták a Bock Borászat Kft. ezer négyzetméteres kékszőlőmagtabletta-gyártó üzemét Villányban. Bock József borász közölte, hogy a háromszintes üzemet két év alatt építették fel 1,2 milliárd forintos beruházással, melyhez 681 millió forint támogatást nyújtott a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP). Hozzátette, hogy a kékszőlő magjából előállított, hamarosan forgalomba kerülő táplálékkiegészítő tablettában az emberi szervezet számára rendkívül hasznos anyagok találhatóak.
Szűcs Balázs projektvezető kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztési projekt nyomán létrejött üzemben évente 400 ezer csomag szőlőmagtablettát állítanak majd elő 20 ezer kilogramm villányi szőlőmagból. „Olyan természetes eredetű anyagokat tartalmazó terméket sikerült kifejleszteni, amely igazoltan pozitív orvosbiológiai és élettani hatással rendelkezik. Értékes beltartalmának felszívódása kiemelten hatékony a szervezetben.”
A termék kifejlesztésében a Pécsi Tudományegyetem és a Szent István Egyetem kutatói is részt vettek. Pál Szilárd gyógyszer-technológus elmondta, hogy a tabletta a szőlőmagban található polifenol-vegyületcsoport hatóanyagai révén fejti ki elsősorban a szív- és érrendszerre gyakorolt kedvező hatását.
Ünnepélyes keretek között adta át új üzemcsarnokát a Start Plast Kft. március 20-án Újhartyánban. A korszerű üzem nemcsak a vállalat termelési kapacitását növeli és versenyképességét erősíti, hanem egyúttal a kínai Borche Ltd. fröccsöntő gépgyártó számára magyarországi mintaüzemként is működik majd - derült ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből.
Beemelték a Hungaroringen a főlelátó tetőszerkezetének utolsó elemét is, melyről rendkívüli videót mutatunk.