2020.09.24, Csütörtök
Elkészült a zalakarosi fürdő szaunavilága - galéria
Fotók: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu,

Elkészült a zalakarosi fürdő szaunavilága - galéria

magyarepitok.hu, mti

2019.12.19. 13:10 - Szabó Ákos

A 200 fős létesítményt a Szabadics Zrt. kivitelzésében építették meg.

Hirdetés

Átadták Zalakaroson a város fürdőjében a szaunavilágot, melynek alapkövét idén május végén tették le. A 450 millió forintos fejlesztést a szintén Zala megyei illetőségű Szabadics Zrt. végezte el a vállalt határidőre: a cég a fürdőkomplexum több fontos projektjét is elvállalta és kivitelezte már: ezekről nyáron számoltunk be utoljára egy riporttal és egy projektinterjúval.

 

A képre kattintva galéria nyíilk.

A most elkészült szaunavilág közel 200 főt képes egyszerre befogadni. A nyugat-dunántúli fürdőváros új részében

  • az emeleten gőzkabin, aroma bioszauna, élményzuhanyok kaptak helyet és egy infrapihenőteret is kilakítottak.
  • a földszinten pedig egy 40 férőhelyes szaunatermet építettek ki, melyben ceremóniákat is lehet tartani, illetve hideg és melegvizes merülőmedencékkel, jacuzzival, fűtött padokkal és pihenőterekkel is gazdagodott a fürdő.
  • Az udvarban tágas rönkszauna várja majd a vendégeket, melyben szintén lehet majd szaunaprogramokat tartani.

 

 

 

Rekordokat dönt a magyarországi turizmus

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója az ünnepélyes átadón azt mondta: az MTÜ által indított Kisfaludy turisztikai fejlesztési program 100 millió forintos támogatásával megvalósult létesítmény is hozzájárul ahhoz, hogy a fővároson kívül minden évszakban sokszínű fürdőkínálat várja a látogatókat.

 

Juhász Szabolcs

Rámutatott:

a tavalyi rekordév után az első tíz hónap adatai alapján idén várhatóan újabb rekordot dönthet a magyarországi turizmus.

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere arról beszélt, hogy

a fürdő 1965-ös megnyitása óta több mint 30 millió látogatót fogadtak, a város Európa fürdőtérképén is szerepel, Magyarországon pedig a top 10 fürdőhely közé tartozik.

Novák Ferenc

A sikerhez a folyamatos fejlesztésekre, az innovációra van szükség és elengedhetetlen a szolgáltatások, a kínálat fejlesztése – emelte ki a városvezető, aki egyben megköszönte a kivitelezőnek is a kiváló munkát.

 

Érezhető a kapcsolat a fürdő régi és új részei között

 

Szabadics Attila

Szabadics Attila, a Szabadics Zrt. alelnöke kifejtette: a cég köszöni, hogy részese lehet a zalakarosi fürdő pezsgésének és életének, illetve büszke is erre. A szaunavilág épülete az eddigi komplexumhoz úgy viszonyul, mint egy gyermek a szülőhöz, ugyanúgy hasonlóságokat lehet látni közöttük a tervezésnek köszönhetően, mint egy család generációi között – derült ki szavaiból.

Galéria

Mi épül?Szabadics Zrt.Zalakarosgyógyfürdőkturizmusfürdőfejlesztés

Hirdetés

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés