2024.05.20, Hétfő
Újabb fenntartható módon épülő csarnokra került fel a bokréta

Újabb fenntartható módon épülő csarnokra került fel a bokréta

magyarepitok.hu

2023.10.31. 14:30 - Móré Levente

A Jármű Zrt. új, budapesti telephelyén INETON előregyártott betonelemekkel javították a kivitelezés hatásfokát.

Hirdetés

Több, mint egy évszázada foglalkozik a Jármű Zrt. vasúti személykocsi- és autóbuszszerelvények alkatrészgyártásával. A nagy múltú vállalat folyamatosan fejleszti eszközparkját, hogy termékeit a legmodernebb technológiával tudja előállítani: 2012-ben új gyáregységet nyitottak Tiszavasváriban, most pedig új, a főváros XV. kerületében épülő telephelyükre került fel a bokréta, amelyhez tudatosan választották az INETON előregyártott vasbeton elemeket.

 

Új telephelyre volt szükség

A Jármű Zrt. termékpalettáján világítással és helyfoglaltság-kijelzővel ellátott poggyásztartókat, dekoratív bőröndtartókat és válaszfalakat is találunk, amelyek a Jármű Zrt. saját gyárában készülnek, de a cég ablakgyártási technológiája átfogja a vasúti-, busz-, villamos-, metrószerelvények nyílászáróinak széles spektrumát is. A cég mérnöki tevékenységébe a 3D terméktervezés, a végeselem számítások vagy az elektromostermékek fejlesztése is beletartozik.

 

 

Feladatai minél jobb ellátásához új telephelyre volt szüksége a vállalatnak, amelynek I. ütemében egy gépi megmunkáló üzem és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló épület készül el,

majd ezt egy raktárcsarnok, egy felületkezelő üzem, egy szerelde és egy irodaépület követi a későbbiekben. Az első ütemben épülő földszintes, egyhajós gépi megmunkálócsarnok és a vele szorosan egybeépített kétszintes kiszolgálóépület előregyártott vasbeton vázszerkezettel készül, míg a homlokzati falak és tetőfedések könnyűszerkezetes kialakításúak lesznek. A BIM technológiával nyomon követett gyártással, automatizált gépsorokon készülő előregyártott betonelemek kézenfekvő megoldást jelentettek a 24 x 55 méteres alapterületű, 5,85 méteres tiszta belmagasságú szerelt csarnok építéséhez, hiszen így kiváló minőségben és a lehető legrövidebb idő alatt lehetséges annak kivitelezése.

 

 

Számos INETON előregyártott betonelemet alkalmaztak a projekt során

A projekt kivitelezése kapcsán Csapó Csongorral, az INETON Kft. projektvezetőjével beszélgettünk, akitől megtudhattuk: a 24 x 6 méteres pillérosztású raszter előregyártott vasbeton elemei az INETON Kft. Alsónémedi gyárából érkeztek csakúgy, mint a kehelybe illeszkedő hagyományos pillérek (amelyekre a későbbi ütemek miatt is szükség volt), illetve a talpaspillérek azoknál a részeknél, amelyeket a bővítés nem érint. Az ipari csarnokot a kiszolgáló résztől tömörfalak választják el, míg homlokzatát hőszigetelt szendvicsfalak adják.

A projektvezető a csarnok felépítéséhez alkalmazott INETON-termékekre is részletesebben kitért:

Az összesen 344 m3 beton felhasználásával készült elemek között az INETON széles termékskálája fellelhető, akárcsak feszített gerendák, téglalap gerendák, kéregfödémek, lépcsőkarok, lépcsőpihenők, de alkalmaztak tömör födémeket és kéregfalakat is.

 

 

Hozzátette, utóbbiak elkészítése külön kihívást jelentett, hiszen az egyedileg kialakított, hőszigetelt szendvicsfalak speciális mérete és kialakítása megnehezítette a gyártást és a beépítést is egyaránt.

 

 

Nem áll meg a munka

Bár az épület elérte legmagasabb pontját, a munka még közel sem ért véget: ütemterv szerint az előregyártott vasbeton szerkezet összeszerelését az üzemi épületek karakterét adó elemek felszerelése követi. A ritmikusan elhelyezett shed-tetős részek, valamint a homlokzati, transzlucens hőszigetelésű profilüvegek elhelyezése következik a tetőfedéssel, tetőszigeteléssel és homlokzati szendvicspanelek elhelyezésével párhuzamos kivitelezésben.

 

 

A cél, hogy 2023 év végére a teljes üzemi csarnok és kiszolgáló épület beázás-mentes legyen, valamint elkészüljön az ipari padló is; 2024 elejére pedig teljesülhet az elektromos és gépész-szerelések java, valamint a belső részek kialakítása is, így a megrendelő Jármű Zrt. a lehető leghamarabb birtokba veheti majd új telephelyét.

Galéria

Mi épül?INETON Kft.Jármű Zrt.Budapestvasútfejlesztésvasútijármű-gyártáselőregyártás

Hírlevél

Hirdetés