Megnyitják az érdeklődők előtt a kazincbarcikai vízi komplexumot, a második ütemben elkezdik építeni a kültéri medencét és a wellnessrészleget is.
Elkészült a kazincbarcikai Csónakázó-tó melletti vízi komplexum első üteme. Péntektől bejárásokat szerveznek az új uszoda megtekintésére. Közben elkezdődhetnek a második fejlesztési szakasz munkálatai is, lezárult a közbeszerzési eljárás és kiválasztották a kivitelező céget.
A kazincbarcikai vízi komplexum az önkormányzat tulajdonában lévő területre épült. A kivitelezést, ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, a 3H Építésziroda tervei alapján, a miskolci székhelyű FK-RASZTER Építő Zrt. végezte. Az első ütemben megvalósított uszodaépület pince-, földszint, valamint további három emeletre tagozódik, hasznos alapterülete közel 8300 négyzetméter. A létesítmény körül öt busz és 156 személyautó számára alakítottak ki parkolóhelyet.
Ebben kapott helyet a FINA szabványoknak megfelelő, vagyis nemzetközi úszóversenyek lebonyolítására is alkalmas 50 méteres medence. Köré 250 férőhelyes lelátót alakítottak ki. A sportolók számára hat, külön bejáraton át megközelíthető csapatöltözőt építettek meg.
Az épület homlokzatán üvegfelületek és finombeton burkolati elemek váltakoznak. Ez jól illeszkedik a hanyatló iparvárosi státuszból kimenekülő, színes város imázs koncepcióhoz, amely mentén a kazincbarcikai fejlesztések megvalósulnak. A beruházásokban fontos szerepet kap a sport. Januárban készült el a város új Birkózó-és Súlyemelőcentruma.
A város környéki útfejlesztésekk el könnyebbé válik a település megközelítése is. Elkészült a Sajószentpétert, Berentét elkerülő és Kazincbarcikát tehermentesítő 260-as út, a több mint tíz kilométeres szakasz a HE-DO és a Soltút Kft. konzorciuma a SWIETELSKY Magyarország Kft., a KM Építő Kft., a Colas Út Zrt., a Hódút Kft. és a Délút Kft. közreműködésével épült meg.
A fejlesztés második ütemében az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint - mintegy 1,41 milliárd forint értékben -, az első ütemet megvalósító FK-Raszter Építő Zrt. építhet további öt medencét, köztük egy 33 méterest kültérit.
A cég további feladatai:
A második ütemben így további közel 3500 négyzetméter alapterületű helyiséggel bővül ki a kazincbarcikai vízikomplexum.
Kiválasztották a kivitelezőt, elkezdődhet Százhalombatta Városi Sportcsarnokának kibővítése és modernizálása. Az átépítéssel a létesítmény multifunkcióssá és a zöld épületminősítésre alkalmassá válik. A nézőtéri kapacitás több mint duplájára nő, az épület magasságát pedig 2,5 méterrel megemelik.
Az M0-s és az 5103. számú út találkozásánál új fel- és lehajtóágak, körforgalom építését, valamint egy 1,3 kilométeres útszakasz felújítását előkészítő kiviteli terv elkészítésére írt ki közbeszerzést az Építési és Közlekedési Minisztérium.