2016.08.25
133 millió forintból kétszintes, új posta készül el év végéig a régi postaépület helyén.
2016.08.24
Szerdán átadták a budapesti Szépjuhászné utat, amelyet 300 millió forintból újított meg a II. kerületi önkormányzat.
2016.08.23
Több mint 7 milliárd forintból épül fel ősztől a logisztikai központ a ferihegyi 1-es terminálon, elkészültével a beruházás 300 munkahelyet teremt meg.
2016.08.23
Új épületszárnnyal, benne három tanteremmel bővült a Laky Ilonka Általános Iskola.
2016.08.22
A BKK megkezdte a IX. kerületi Gyáli úton, az M5-ös bevezető szakaszán a Határ út és Illatos út feletti felüljárók teljes körű felújítását. A rekonstrukció várhatóan december 31-ig tart.
2016.08.21
Az összekötő úton kívül óvodafejlesztés, útfelújítások és a szennyvíztelep fejlesztése is megvalósul a TOP-ból, melyből több mint 17 milliárd forintra pályázik a város.
2016.08.19
Intézmény- és útfelújítások kezdődnek Salgótarjánban, a beruházások során kiemelten figyelnek a peremkerületekre. A város 9,2 milliárd forintos kerettel rendelkezik a TOP-ban.
2016.08.18
Ökoturisztikai bemutatóhely épül 2017-re a város külterületén, ahol az állattenyésztés és növénytermesztés mellett nyári táborokat tartanak majd.
2016.08.17
A két beruházás 220 kisgyerek körülményeit javítja a Pest megyei városban.
2016.08.16
A lakóingatlanok építésének felpörgése mellett egy másik ágazat is javíthatja az építőipar adatait.
2016.08.16
A Westbau az evangélikus központ nagyszabású felújításának és bővítésének feléhez érkezett. Jövő év októberéig kell elérnie a többek között új óvodát, iskola- és templomfelújítást és a konventépület felújítását is tartalmazó munka végére.
2016.08.15
A Centrál Brandet hangsúlyozza az őszre Benson Marcell tervei nyomán piros-fekete színekben megújuló budapesti színházi előcsarnok.
2016.08.15
Elsősorban Alcsi városrész fejlesztését célozza a megszavazott 2,5 milliárd forintos keret. Átépül többek között a Zagyva-híd, meghosszabbodik a dr. Sebestyén Gyula körút, akadálymentes infrastruktúra létesül a környéken.
2016.08.14
Az egyetem 4,3 milliárd forintos támogatásból újítja meg kilenc budapesti épületét, közte öt klinikát és két kollégiumot is. A munkák jövő év végéig fejeződnek be.
2016.08.12
Az eddig kihasználatlan Aszalvölgyi területen többek közt kosár- és focipálya, futókör és kondiparkok is létesülnek.
2016.08.24
Összesen 24 település szociális intézményei újulnak meg, mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő költségvetési támogatásból.
2016.08.24
Felújítják és négy csoportszobával bővítik a bölcsődét az államkincstár jóvoltából.
2016.08.23
Összesen csaknem 300 kilométernyi kerékpárút tervezése indulhat el ősszel, a projektet részben EU-s forrásokból finanszírozzák.
2016.08.22
A Laterex és az E-Builder a csarnok burkolásával és a belső szereléssel folytatja a munkát, amely már a decemberi határidő előtt elkészülhet.
2016.08.22
Az Eötvös Iskola kézilabdacsarnokkal, míg a Radnóti kosárlabdacsarnokkal bővül. A balatoni beruházások összértéke meghaladja a 750 millió forintot.
2016.08.20
880 millió forintos beruházással bővítik a tavaly átadott szekszárdi ivóvízbázist, amely a környező pusztákat is ellátja majd ivóvízzel.
2016.08.18
A debreceni Petőfi téren álló volt Hatvani István Kollégium épületét kapta meg a Hajdúdorogi Főegyházmegye, az őszre elkészülő felújítás után itt lesz az Érseki Hivatal.
2016.08.18
A 24 tantermes iskolát és az 1350 négyzetméteres tornatermet 4,5 milliárd forintos, zöldmezős beruházásban kivitelezi a Westbau.
2016.08.17
Az etyeki hagyományokat és a környezetvédelem szempontjait előtérbe helyező Borászati Oktató Központ és Vendégház épül az EVB kivitelezésében. A központ várhatóan októberre készül el.
2016.08.16
A Magyar Judo Szövetség célja, hogy megötszörözze a judósok számát az országban. A gazdagréti általános iskolában épülő Budai Judo Akadémia egy lépcsőfok ezen vállalás felé.
2016.08.16
Az 5,5 milliárdos projektben az eklektikus épület alapjai, homlokzata és belső terei is megújulnak, megtörténik a bombatalálatot kapott tetőszerkezetet végleges helyreállítása.
2016.08.15
Újabb kilátó újult meg a főváros mellett, a Nagy-Hárs-hegy 454 méteres csúcsán újra látogatható a Kaán Károly kilátó.
2016.08.15
Másfél év után végéhez ért a Főplébánia-templom felújítása Budapesten. A munka során jelentős régészeti feltárás zajlott le, és kialakításra került egy altemplom is.
2016.08.12
Csaknem két éves felújítási munka közeledik a végéhez Kaposváron. Az állomásépület kívül-belül átalakult, novemberig akadálymentes bejáratot kap és kormányablak is lesz benne.
2016.08.11
Négy sportparkra pályáznak, nagyobb iskolát szeretnének, fokozatosan megújul a városközpont és az orvosi rendelő is.