Újpest, Szarvas és Nagypáli önkormányzata büszkélkedhet idén a MUT Köztérmegújítási Nívódíjával.
A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület augusztus 25-én, a XXI. Országos Főépítészi Konferencián átadták az idei Köztérmegújítási Nívódíjakat. A két szervezet által közösen alapított díjra idén 5 pályamunkát fogadtak be.
A pályázat célja az értékőrző településfejlesztés és az új értékek teremtésének elősegítése. Emellett az új környezetbe való hiteles integrálás, illetve a település helyi karakterének megőrzése és megmutatása is hangsúlyos.
A lakóterületek közterei kategóriában a díjat Budapest IV. kerülete, azaz Újpest Önkormányzata kapta. Az indoklás szerint a Rózsavirág téren megvalósított lakótelepi köztér kiváló színvonalon mutatja meg, hogy a közelmúlt városépítésének előnytelen adottságú közterületeit is lehet az ott élők szempontjai szerint vonzóvá alakítani. A köztér tervezője a Vertebrata Kft., kivitelezője a Com-Pilot Zrt. volt.
Ugyanebben a kategóriában dicséretet kapott Szarvas Önkormányzata a Kossuth Lajos utca és az Ó-templom környékének megújításáért, melyet a Nagy és Társa Bt. tervezett.
A zsűri különdíjat ítélt oda a Zala megyei Nagypáli Önkormányzatának, a Nagypáli Csodái című, a település egészét behálózó köztérrendszer megújítási akciójára. A Somogy megyei falu innovatív megoldásokkal varázsolt vonzó lakóhelyet az elnéptelenedésnek indult kistelepülésből. Ennek része volt a Főnix Park, a faluközpont és a templokert felújítása, valamint a grundon létrehozott játszótér is (kiemelt képünkön).
A díjra pályázott még Sárvár a Posta tér és a környező közterületek megújulásával, melyet a TIA 2002 Kft. kivitelezett, illetve Szarvas, a Fő tér megújításával.
Támogatás igényelhető többek között faluházak fejlesztésére, szolgálati lakás felújítására vagy kialakítására, illetve orvosi rendelők fejlesztésére is.
A projekt elsősorban a klasszikus építőipari üzemi előregyártó rendszerek fejlesztésén és tervezésén, másodsorban a BIM és annak integrált hasznosításán alapul.