A NIF már keresi a kivitelezőt a több mint 26 kilométeres szakaszhoz, ahol egy 756 méter hosszú Tisza híd is létrejön.
Folytatódik a munka az M4-es gyorsforgalmi úton: a NIF Zrt. már keresi a következő, Abony-Törökszentmiklós szakasz kivitelezőjét. Az erről szóló ajánlattételi felhívás szerdán jelent meg a TED-en. A Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintő, egyben Szolnok északi elkerülőjének számító 26,6 kilométeres útszakasz két részben valósul majd meg.
Az első, 18,6 kilométer hosszú részen a 2x2 sávos út megépítése során létrejön:
A második, 8,54 kilométeres részen:
A projekt kiviteli terveit a Roden Kft. készítette, az ajánlatok benyújtásának határideje pedig június 18.
Az előző, Cegléd-Abony szakasz kivitelezésén március óta dolgozik a Duna Aszfalt Kft., Üllő és Cegléd között pedig tavaly tavasz óta folyik a munka a Duna Aszfalt Kft., az EuroAszfalt Kft. és a Colas Út, Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. kivitelezésében.
Egy mintegy félmilliárd forint értékű projektben tartottak átadóünnepséget.
Középárfolyamon 494 milliárd forintnak megfelelő értékű, mintegy 37 kilométeres autópályaszakasz kivitelezőit választották ki a román hatóságok.