A Duna Aszfalt, a Strabag és a Swietlesky összesen mintegy 20 kilométernyi pályát korszerűsítenek.
Miután a Magyar Közút Nzrt. már eddig is számos nagyobb hazai útfelújítási projekről számolt be az idei évben, most folytatódik az ország közlekedési infrastruktúrájának korszerűsítése. Egy hamarosan elinduló projektsorozatban a Nyugat-Dunántúl közútjain indul el a munka a Swietelsky Magyarország Kft., a Duna Aszfalt Kft., valamint a Strabag Általános Építő Kft.-ből és a Strabag Építő Kft.-ből álló Strabag MK konzorcium kivitelezésében - írja az uniós közbeszerzési értesítő.
A vállalatok összesen mintegy 2,73 milliárd forintnyi hazai forrásból végeznek el közel 20 kilométernyi burkolatfelújítási munkálatot. A fejlesztések között a 7-es, a 74-es és a 87-es főút, valamint számos négy-, vagy ötszámjegyű közút korszerűsítésére is sor kerül.
A Swietelsky 7,3 kilométernyi útszakaszon végez burkolatfelújítást
a 8611-es számú Kapuvár-Beled-Celldömölk összekötő út 0+000 és 1+816 kilométerszelvényei között 254 millió forintból,
A Duna Aszfalt szintén burkolatfelújítási munkákba kezd 4,1 kilométeren
A Strabag pedig 7,3 kilométeren
végzi el a útkarbantartási feladatokat.
A valójában öt különálló acélhíd együtteseként felépített Pentele hídon összesen 13 sarut cserélnek.
A Sirok-Pétervására összekötő több mint 3 kilométerének felújítási tervezését az UVATERV végzi el.