Közúti és gyalogos közlekedést egyaránt biztosító híd épül ki a Felső-Tiszán, mintegy 200 méteres hosszúsággal.
A beruházó NIF Zrt. kihirdette a Tiszamogyorós és Lónya között létesítendő új Tisza-híd tervezőjét. A közbeszerzés végeredménye szerint a nyertes Unitef-83 Zrt.-nek a 4113-as jelű út 4 + 023 km szelvényében kell megtervezni a hidat, többek közt a tanulmányterv és a környezeti hatástanulmány elkészítésével.
A nyertes feladata a várható forgalmi igények hatékony kiszolgálásának vizsgálata. Az ország északkeleti csücskében, az ukrán határtól néhány kilométerre fekvő két település között jelenleg komp közlekedik.
A hirdetményből kiderül, egy kétszer egysávos új közúti híd létesítését kell előkészíteni a két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település között.
A beruházáshoz csatlakozik egy úthálózat korrekció is. A hídon a gyalogos közlekedést is biztosítani kell, az átkelő becsült szerkezeti hosszúsága 200 méter.
A 8647-es jelű elkerülő mintegy 3,6 kilométer hosszú kétsávos útként jött létre a Dömper, a Subterra-Raab és a Pannon-Doprastav kivitelezésében.
Immár a próbaterheléseken is túl van a Kalocsa és Paks között megépült átjáró: a kétnapos művelet szombati munkáihoz 20 darab 40 tonnás teherautót vonultatott fel a Duna Aszfalt.