A XXIII. kerületi beruházás a HE-DO Kft. munkájával valósul meg.
Nyolc darab útszakasz kap szilárd burkolatot és felszíni csapadékvíz elvezetést a főváros XXIII. kerületében. A beruházás közel 821 millió forintból a HE-DO Kft. munkájával valósul meg.
A projektben földutak aszfaltozása mellett a kivitelezők megoldják a vízelvezetést és gyalogos járdát is kialakítanak. Ahogy azt korábban is megírtuk, a tervek szerint négy-öt éven belül az összes fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzák.
A két ütemben megvalósuló beruházás az ott lakók mindennapjainak megkönnyítése érdekében szükséges, mivel a jelenleg meglévő burkolat vegyesen murvás földút. Ezzel szemben a környező, megközelíthetőséget biztosító utcák pedig aszfalt burkolatúak. A projekt során megújul:
A szegélyépítés az építendő utcák tekintetében összesen mintegy 8126 méter.
Átadták a több mint 2 kilométeres déli átkötő útszakaszt, amely Alsóerdőt köti össze Zalabesenyővel. A fejlesztés a Kovács Károly Városépítő Program részeként valósult meg.
Tíz szakaszon, több mint 26 kilométernyi mellékút teljes körű felújítását indította el Heves vármegyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.. Modernizálták a térség egyik legrosszabb állapotú útját is.