A vasút által levágott városrész kap közlekedésfejlesztést a megyeszékhelyen a Strabag kivitelezésében.
A TED-en közzétették a nettó 2,93 milliárd forintos szerződéses értékkel bíró székesfehérvári közlekedésfejlesztés nyertes kivitelezőjét. A város déli összekötőútját a STRABAG Mély- és Magasépítő Kft. kivitelezi a TED-en megjelentek szerint.
Ahogy azt a korábbi cikkünkben jeleztük, a 2016-ban átadott, Székesfehérvárt nyugatról elkerülő út után a város célja a belső úthálózat fejlesztése. A fejlesztés egyik oka, hogy a város déli területeit eddig mindössze egy út kötötte össze.
Ráadásul az érintett körzetet a vasútállomásról kiinduló és beérkező vonalak elzárják a város többi részétől. Emellett a Székesfehérvárra beérkező utak kapacitása is kiegészítésre szorul.
A most megjelent összegzésből kiderül, hogy egy 5,1 kilométeres kétsávos út jön létre bel- és külterületeket egyaránt érintve. Az új közlekedési folyosót új útszakaszok építésével – 4 kilométeren - , illetve meglévők felújításával – 1,1 kilométeren - alakítják ki.
A projektben mindezek mellett megépül
A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a Vértesi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása mellett a 4-es főút új csomóponttal, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokkal, valamint későbbi sávbővítésre is alkalmas útkapcsolatokkal válhat rendezettebbé.
Az M6-os autópálya és a Duna között fekvő település iparterületének fejlesztésével kapcsolatban most a belterületi utak kerültek fókuszba.