2024.04.20, Szombat
Elrajtolt Debrecenben a nyugati kiskörút befejező ütemének építése
Fotó: dehir.hu

Elrajtolt Debrecenben a nyugati kiskörút befejező ütemének építése

mti, magyarepitok.hu

2021.06.03. 08:33 - Szabó Ákos

A projektben a Ke-Víz, a Zemplénkő és a Debreceni Mélyépítő is dolgozik.

Hirdetés

Megkezdődött Debrecen belvárosában a nyugati kiskörút harmadik, befejező ütemének építése - jelentette be a helyszínen a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón. A Hatvan és a Mester utca közötti csaknem ötszáz méteres, kétszer három sávos útszakasz több mint 1,6 milliárd forintba kerül, az önkormányzat 233 millió forint önrészt fordít a beruházásra, a többi forrást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyerték el.

Mint korábban megírtuk, a Debreceni Mélyépítő Kft., a Zemplénkő Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt. végezheti el a beruházásban a kiskörút hiányzó, III. ütemének kivitelezését.

 

A fejlesztés első üteme még 2012-ben rajtolt el

A polgármester felidézte: a nyugati kiskörút teljes, az Erzsébet utcától a Mester utcáig tartó több mint 1,5 kilométeres szakaszát három ütemben építették, illetve építik meg. A fejlesztés első üteme 2012-ben, a második 2015-ben indult, a harmadik, utolsó szakasz a tervek szerint 2022 augusztusára készül el.

Az útépítéshez kapcsolódóan jelentős informatikai hálózatfejlesztés is lesz, valamint az útszakasz mindkét oldalán járdát és kerékpárutat alakítanak ki és csomópontokat is átadnak.

 

Gondolnak a zöld szempontokra

Kiderült: a jelenlegi elképzelések szerint a nyugati kiskörút harmadik ütemének megépítése lehetővé teszi majd, hogy a vele párhuzamos Bethlen utcának a Hatvan utca, valamint a Hunyadi és Mester utca közötti szakasza csillapított forgalmú, gyalogos- és kerékpáros-centrikus útszakasz legyen,

kényelmesebbé téve például a múzeumi negyed és a Kölcsey központ megközelítését is.

Elhangzott még: a kiskörút harmadik szakasza mentén 160 új fát ültetnek el, és megújul a közvilágítás is.

ÚtépítésKe-Víz 21 Zrt.Zemplénkő Kft.Debreceni Mélyépítő Kft.Debrecenútépítés

Hírlevél

Hirdetés