A Hazai Építőgép Társulás munkájával valósul meg a főút bővítése.
A nyár folyamán írtunk arról, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. keresi az 52-es számú főút négysávosításának kivitelezőjét. Az uniós közbeszerzési közlönyben az év utolsó napján megjelent információk szerint az első ütem kivitelezését a Hazai Építőgép Társulás Zrt. végezheti el nettó közel 4,2 milliárd forint értékben.
A közlönyben foglaltak szerint
beavatkozás az 52-es főút a 0+000 és 0+588 kilométerszelvények (5-ös főút és a 142-es Budapest – Lajosmizse − Kecskemét vasútvonal), valamint a 0+588 és 2+005 kilométerszelvények (142-es vasútvonal – Vízmű utca) közötti szakaszán történik.
A főút 0+000 és 2+005 kilométerszelvényei közé eső szakaszán a meglévő 2×1 sávos szakaszok 2×2 sávosra történő bővítése, új csomópontok létesítése, valamint a már jelenleg is 2×2 sávos szakaszok burkolat-megerősítése történik.
A nyertes ajánlattevő feladata:
Összesen 210 helyszínen korszerűsítik az országos közúthálózatot az idei évben. A csaknem 149 milliárd forintos programban a legtöbb helyszínen nem csupán új aszfaltréteget építenek, hanem a teljes pályaszerkezetet is megerősítik.
A fejlesztés a már meglévő kerékpárutakat és a gáton vezető burkolt utat kapcsolja össze, így közvetlenebbé válhat az EuroVelo 6 Budapest és a Dunakanyar közötti útvonala.