Market: zöld városnegyed épül fel a Kopaszi gát körül

Antal Zsófia

2016.05.24

Társasházak, irodák, üzletek és szállodák is lesznek a Kopaszi gát közparkja mellett. A BudaPart néven idén induló óriásberuházás összköltsége a 200 milliárd forintot is elérheti.

Bemutatta a dél-budai Duna-parton megvalósuló BudaPart projekt látványterveit a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. Az ingatlanfejlesztéshez a Market Építő Zrt. még tavaly májusban hozta létre a kivitelező anyavállalattól elkülönült, önálló működésű leányvállalatot. Az új negyed építését idén januárban jelentették be. Immár a beépítési koncepció megalkotójára is fény derült: a koppenhágai Adept várostervező irodát kérték fel rá.

Árendás Gergely, a Property Market ügyvezető igazgatója elmondta, hogy Magyarországon nincs megfelelő tapasztalat ilyen méretű, vegyes használati célra készülő projekt megvalósításáról, ezért érezték szükségesnek a dán szakértelem bevonását. Hangsúlyozta: „A beruházás teljes területének 65%-a közpark vagy vízfelület. A jelenleg is működő rekreációs parkterület teljes egészében megmarad.” A környék közlekedését röviden érintve Árendás Gergely kiemelte a 4-es metró és a meghosszabbított 1-es villamos szerepét, és hozzátette, hogy a BKK-val jelenleg zajlanak a tárgyalások egy hajóállomás kialakításáról.

A BudaPart projekt

  • a Luxemburgban bejegyzett Constellation Hotels Holding Ltd. katari befektető bevonásával valósul meg,
  • körülbelül 560-600 négyzetméteren épül,
  • keretében 100-300 különböző méretű lakás lesz társasházanként,
  • A+ kategóriás irodái 15-35 ezer négyzetméteresek lesznek,
  • végső költsége a 200 milliárd forintot is elérheti,
  • átadását több ütemben tervezik, a teljes átadás 10 éven belül várható.

Anders Lonka, az Adapt tervezőiroda vezető építésze hangsúlyozta, hogy minden háztömbből rá lehet majd látni a vízpartra, s kivétel nélkül kapcsolatuk lesz zöldterülettel is. Nagy bevásárlóközpont nem lesz az új negyedben, ezzel szemben terveznek egy bevásárlóutcát, játszótereket, kávézókat is. Az irodaházak az új negyed szélén, a Dombóvári és a Budafoki út mentén sorakoznak majd, falat képezve a forgalom és a nyugodt lakóövezet közé.

Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere a 11. kerület szempontjából is üdvözölte az ingatlanfejlesztést. „Az önkormányzat biztosítva látja, hogy hosszú idő után teljes értékű városrész-fejlődés indul el” – nyilatkozta a polgármester.

A lakások regisztrációja a mai napon indult a www.budapart.hu honlapon.

(magyarepitok.hu)

(kép: magyarepitok.hu, budapart.hu)

Galéria

Market Építő Zrt.ingatlanfejlesztésÚjbuda