Tavasszal újabb raktárat adnak át a pátyi ipari parkban
bbj.hu

Tavasszal újabb raktárat adnak át a pátyi ipari parkban

magyarepitok.hu

2017.11.06. 14:09

A több mint 12 ezer négyzetméteres logisztikai létesítményt a West Hungária Bau kivitelezi a Euronics számára.

Rövid időn belül a második logisztikai létesítmény épül a NIPÜF Zrt. által kialakított pátyi ipari parkban (a Kühne+Nagel októberben átadott beruházásáról itt írtunk): az Inpark ezúttal a Vöröskő Kft. számára fejleszt egyedi igényekre szabott, energiahatékony raktárépületet. A több mint 2,5 milliárd forint értékű beruházás kivitelezését már megkezdte a West Hungária Bau Kft. Az átadásra 2018 tavaszán kerül sor.

A Euronics műszakicikk-kereskedelmi láncot hazánkban üzemeltető, magyar tulajdonú Vöröskő Kft. innen szolgálja majd ki 68 egységből álló országos üzlethálózatát. Az „A” kategóriás komplexum csaknem 12 ezer négyzetméternyi raktár- és 350 négyzetméternyi irodaterületet foglal magában, és igény szerint bővíthető. A háztartási és szórakoztatóelektronikai berendezések raktározási sajátosságaihoz igazodva három különböző technológiát alkalmaznak. A nagy fehérárut (hűtőszekrény, mosógép, tűzhely stb.) tömbös, a raklapra csomagolt termékeket állványos rendszerben tárolják, míg a nagy értékű műszaki cikkek számára speciális értéktári polcos rendszert alakítanak ki.

 

Már a nyitáskor hatvan új munkahely jön létre

A raktárban egyszerre 80–135 ezer darab terméket tárolnak majd, megközelítőleg 2,5–4 milliárd forint értékben, ezért kiemelt szerep jut az ipari park által nyújtott biztonságnak. A Vöröskő Kft. és logisztikai szolgáltatója együttesen körülbelül 60 főt foglalkoztat majd az új egységben, a létszám a tervezett növekedési ütem mellett évi 5–8 százalékkal növekedhet.

„Egy éven belül a második csarnokot építjük Pátyon, és jelenleg is számos újabb fejlesztés előkészítésén dolgozunk. Az évtized végéig százmilliárd forintos nagyságrendben valósítunk meg újabb beruházásokat: olyan területeket választunk ki, amelyek stratégiai elhelyezkedésüknél fogva hozzájárulhatnak a jövő okos városainak létrejöttéhez. A létesítmények tervezésekor is olyan intelligens, energiahatékony megoldások alkalmazására törekszünk, amelyek ugyanebbe az irányba mutatnak, továbbá elősegíthetik partnereink versenyképességének javulását. Nagy hangsúlyt helyezünk továbbá a modern technológiák telepítésének ösztönzésére, amelyek révén magas hozzáadott értékű munkahelyek jöhetnek létre” – mondta Török Zsombor, a NIPÜF Zrt. vezérigazgatója.

 

Az Inparkról

Az Inpark a magyar állami tulajdonú NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. márkaneve. A 2015 decemberében alakult társaság feladatai közé tartozik az országos iparipark-hálózat fejlesztése. Ennek keretében hazai és nemzetközi piaci szereplők ipariingatlan-igényeinek teljes körű kiszolgálását végzi a helyszínek felkutatásától és a telekvásárlástól a tervezésen és kivitelezésen át a hosszú távú üzemeltetésig. Létesítményeit sztenderd, vagy egyedi igényekre szabott (built-to-suit) formában valósítja meg.

Az Inpark számos városban, országszerte több száz hektáron dolgozik a további projektek előkészítésén. A komplex fejlesztésekkel ösztönzi a hazai és külföldi cégek betelepülését, új technológiák meghonosítását, ezen keresztül pedig a munkahelyteremtést és a gazdaság élénkítését. Az egész országot lefedő nemzeti iparipark-hálózat kialakítása során az Inpark által a következő években megvalósítandó beruházások összértéke elérheti a 150–200 milliárd forintot. Ez Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű ingatlanfejlesztési programja, amelynek nyomán az ország számos stratégiai pontján jönnek létre ipari centrumok.

A pátyi ipari parkban tervezett fejlesztések lebonyolítására a NIPÜF Zrt. 2016 augusztusában létrehozta a NIPÜF Páty Ipari Park Kft.-t. Az Inpark Páty mintegy 42 hektáros területén összesen 188 ezer négyzetméternyi ipari létesítmény kaphat helyet.

 

 

logisztikai központipari parkWest Hungária Bau Kft.csarnoképítésPátyNIPÜF