2024.03.28, Csütörtök
„A mérnök más szemmel látja a metróállomást, mint az utas és ez így helyes”
Kárpáti László, Dernovics Tamás, Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

„A mérnök más szemmel látja a metróállomást, mint az utas és ez így helyes”

magyarepitok.hu

2020.11.02. 17:30 - Szabó Ákos

Még negyven éves sincs, de már számos sikeres projektet tudhat maga mögött Vas Gábor, a SWIETELSKY Kft. projektvezetője, októberben a Hónap Mérnöke. A szakember többek között a Várkert Bazár és a fővárosi Hard Rock Hotel projekt vezetésében is részt vett, generálkivitelezői karrierjét metróépítéssel kezdte és most is ezen a területen dolgozik.

Hirdetés

Több különböző szakterület prominens képviselőivel beszélgettünk már Hónap Mérnöke rovatunk interjúi során: most a főváros érdeklődését fenntartó metróépítkezés egyik vezető pozícióban levő szakemberével ültünk le az elismerés átadása után. Vas Gábor a hamarosan még nagyobb fordulatszámra váltó M3-as metrófejlesztés középső szakaszának (Nagyvárad tér-Lehel tér) négy állomásáért és logisztikájáért felelős.

 

 

A déli szakasz állomásainak átadását követően most a metróvonal középső szakaszán gyorsul fel a munka. Az elmúlt időszakban négy megálló (Ferenciek tere, Arany János utca, Semmelweis Klinikák, Corvin-negyed) rekonstrukcióját kezdte meg a SWIETELSKY Építő Kft., a Nyugati pályaudvar állomás északi lejtaknájában, a Deák téren pedig különálló területen folyik a kivitelezés. Hamarosan - a Lehel tér és a Nagyvárad tér állomások kivételével - a teljes középső szakaszon megkezdődnek a munkák; erről is kérdeztük Vas Gábort.

 

 

Családi hagyományt követ

A beszélgetést azonban időrendben kezdtük el: „Édesapám is építészmérnök, így számomra adott volt, hogy én is az építőiparral fogok foglalkozni, igaz négy testvérem közül csak én választottam ezt a hivatást. Középiskolai tanulmányaimat a Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskolában végeztem, ahol nyári gyakorlat keretein belül speciális mélyépítési technológiákkal ismerkedtem meg a VÍZÉP Mélyépítő Kft.-nél.” – emlékezik vissza a projektvezető.

 

 

Mire Vas Gábor a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán befejezte tanulmányait, a VÍZÉP Mélyépítő Kft. már a SWIETELSKY Kft. VÍZÉP területi igazgatóságaként működött, ide lépett be 2007-ben a szakember, ahol olyan volumenű projekteken vett részt építésvezetőként, mint a budapesti Allee Bevásárlóközpont és a Ljubljana belvárosában található kongresszusi központ mélyépítési munkái. Ezt követően került a SWIETELSKY Kft. Metróépítési Üzletágához, ahol kezdetben építésvezetőként, majd projektmérnökként folytatta munkáját.

 

A metróépítkezés volt az első generál projektje

A M4 metróvonal állomásainak „belső beépítés” tenderén belül az Újbuda Városközpont és a Rákóczi tér metróállomások kivitelezésének koordinálását végezte építésvezetőként.

„Az egyik legjobb érzés a mi szakmánkban az, hogy az ember tudja, hogy valami olyat alkotott, amit nap mint nap ezrek használnak”

mutat rá.

„Ha lemegyek a Rákóczi téri állomás galéria mozgólépcsőin, teljesen más szemmel látom, mint a többi utas, tudom mekkora kihívás volt a megvalósítása és éppen emiatt teljesen mást jelent a számomra az a helyszín” – foglalja össze.

 

 

 

A nagy projektek minden részlete megérdemli a pontos odafigyelést

A város más részein is hasonló érzéssel jár. „A következő nagyobb projekt, amiben részt vettem, a Várkert Bazár volt. Az épületegyüttesekkel több szakember is foglalkozott felosztva: én a budai hegyoldal gyomrában kialakított hároomszintes mélygarázs és multifunkciós rendezvényterem, valamint az ezek felett elhelyezkedő neoreneszánsz kert kivitelezésért voltam felelős” – mondja el Vas Gábor.

A vezető szakember itt mutat rá először a beszélgetés során egy másik különbségre is az építő és a laikus látásmódja között. „A Várkert Bazár számomra egyrészt azért kedves, mert látom, hogy mennyi eseményre használják és sokak sétálgatnak a gyönyörű kert területén” – kezdi el, majd rátér: „másrészről azért is, ami a metrónál is visszatér: szeretem ismerni egy-egy épület azon területeit is, ahová az átlagemberek nem jutnak be, de amelyek nélkül nem működhetne a létesítmény, legyen az akár csak egy gépészeti terület.”

 

Várkert Bazár (varkertbazar.hu)

 

„Rombolni könnyebb, mint építeni”

Ez a gondolatmenet kapcsolódik ahhoz a problémához, melyet érez a közvélemény és a média bizonyos részei felől. Rombolni könnyebb, mint építeni – derül ki szavaiból és rámutat: „Sokszor kellemetlen, vagy akár bántó érzés, hogy évek munkájáról csak rosszat olvas az ember…

De ezzel nem szabad foglalkozni, mivel a végeredmény csodaszép és ami a legfontosabb, hogy hasznos.”

 

Magánkórházat, hotelt is épített

A SWIETELSKY Kft. szakemberei Vas Gábor vezetésével Budapest XIII. kerületének egyik irodaházában valósították meg 3500 m2-en, mindössze 3,5 hónap alatt a Medicover Klinika, Kórház és Fejlett Diagnosztikai Központot. Az intézményben egyaránt van járó és fekvőbeteg ellátás, ahol a kórházi szobák minősége és felszereltsége vetekszik egy-egy szállodai szoba kialakításával. „Egyes kivitelezési fázisokat csak az irodaház évvégi leállásakor lehetett elvégezni, ezért a karácsonyt és az év utolsó napjait is munkával töltöttük, kompromisszumok nélkül.”

 

A Hard Rock Hotel Budapest

Budapest belvárosában a Hard Rock Hotel volt a következő megvalósítandó projekt, ahol a Shell&Core kivitelezési munkálataiért felelt a vezető mérnök. Mivel a szálloda fit-out és egyéb belsőépítészeti munkái párhuzamosan folytak, ezért az összehangolási feladatok sokszor megnehezítették a kivitelezést.

A szakember itt is megtalálta a megoldásokat: „gyakran a belsőépítészeti tervekhez kellett alkalmazkodnunk, és a társvállalkozók munkáit is szem előtt kellett tartani” – derül ki szavaiból. De az egyes fázisok összehangolása sikeres volt, a Nagymező utcában található Hard Rock Hotel pedig Budapest egyik fontos épülete lett.

 

Az M3-as metró építkezésére fordítja az energiáit

 

A pályája során egyre nagyobb feladatokat vállaló mérnök a SWIETELSKY Építő Kft. feladatához tartozó kilenc állomásból négyért, illetve a Kőér utcai járműtelepen kialakított logisztikai telephelyért is felel.

Jelentős mértékű és összetett koordinációs feladat az egyszerre különböző műszaki készültségű helyszíneket felügyelni. Az Arany János utca állomáson tavasszal, a Semmelweis Klinikák megállón júliusban, a Nyugati pályaudvar állomás Westend felőli részén szintén július hónapban kezdődtek meg a rekonstrukciós feladatok. A Nagyvárad tér állomás még a jövő zenéje: noha itt szintén a SWIETELSKY Építő Kft. fogja a felújítási munkákat elvégezni, de az jelenleg még a déli vonalszakasz végállomásaként működik.

 

Hatalmas munka a mozgólépcsők bontása

 

 

A mozgólépcsők kapcsán elmondja, hogy az Arany János utca állomáson már elbontották a hatalmas elemeket, a Klinikák állomáson is háromból kettő mozgólépcsőt kibontottak és elszállítottak. (ezekről a munkákról külön cikkben számoltunk be és videóval is jelentkeztünk). Emellett még jelentős bontási, illetve előkészítő szerkezetépítési munkálatok zajlanak, valamint az egyes állomások ideiglenes áramellátásának kiépítése is folyamatban van.

 

 

A bizalom kulcsfontosságú

Ennél a projektnél – ahol Stipich Béla ágazati igazgató, Kelemen Zsolt területi igazgató és Áprily Krisztián projektigazgató felügyeletével, négy metróállomás és egy logisztikai központért felel Vas Gábor – fontos még egy másik meghatározó gondolat is:

„Csak olyan emberekkel tudok dolgozni, akikben megbízok és akik megbízhatnak bennem. Fontos, hogy az ember támaszkodni tudjon a kollégáira. Ez egy csapatjáték: csak akkor tudunk jól dolgozni, ha együtt dolgozunk.”

Mivel nagyon sok szervezet támaszkodik egymásra, a határidők különösen fontosak: „Műszakilag és pénzügyileg is koordinálni kell a projektet, jelenleg minden ütemterv szerint halad – még ebben, a kialakult pandémiás helyzetben is.”

 

 

Zárszóként pedig elárulja: „A lelkiismeretem nem engedi, hogy úgy menjek haza, hogy nincsen befejezve egy-egy munkarész vagy feladat, inkább tovább maradok bent. Van olyan projekt, amiért néha napi 10-12 órát is kell dolgozni, de a végeredmény megéri.”

Szabó Ákos

AktuálisHónap MérnökeSwietelsky Magyarország Kft.M3-as metrómetrófelújításszállodaberuházásegészségügyi fejlesztésinterjú

Hírlevél

Hirdetés