A Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében beemelték a helyére a hatodik, utolsó szelvényt is a Déli összekötő vasúti híd új elemei közül, mely immár átér Budáról Pestre, az eddig kétpályás hidat hárompályássá bővítő projektben.
Rendszeresen galériákkal, videókkal és beszámolókkal jelentkezünk Budapest vasúti hídépítkezéséről, a Rákóczi híd mellett futó Déli összekötő vasúti híd projektjéről. A beruházás a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) együttműködésében épülő Déli Körvasút első fejlesztési üteme, a kivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi el. Az engedélyezési terveket és a híd kiviteli terveit a Főmterv Zrt., a MSC Kft. és a Speciálterv Kft. mint társtervezők készítették.
Most a NIF arról tett közzé hírt, hogy
az utolsó elem beemelésével immár átjárható az új hídszerkezet, amely a Déli összekötő vasúti Duna-híd harmadik vágányának ad helyet.
Ezzel közel hetven év után először új vasúti vágányon nyílik majd átkelési lehetőség a Duna felett. A folyamatot fotósaink és videósaink végig követték, legutóbb pénteken írtunk róla, és további videókra és riportokra is számíthatnak majd még olvasóink.
A Duna magas vízállása miatt közel egy hónapot töltött kényszerű várakozással az utolsó hídelem a pesti oldalon, a Petőfi és a Rákóczi híd között. 2021. február 18-án azonban lehetővé vált a beemelés megkezdése, amely mostanra véget is ért. Az első vonatok még idén tavasszal átkelhetnek az új hídszerkezeten.
A még hátralévő munkálatok – a hídtartozékok szerelése, a korrózióvédelem tökéletesítése, valamint a vasúti szakági munkák – már csupán az utolsó simítások ahhoz, hogy az új vasúti híd teljes értékűen hozzájárulhasson a dunai látképhez is, kiegészítve a Rákóczi híd sziluettjét a belváros felől.
Ezzel 68 év után először, új vasúti nyomon indulhat meg a forgalom a Duna felett.
Mindeközben kezdetét vette a középső hídszerkezet egyes tartozékainak bontása is. Egyelőre csak az üzemi járdát és az ahhoz tartozó korlátot bontották el, de hamarosan megkezdődik az acélszerkezet darabolása és elszállítása is, ami – akárcsak az építés – a vízről fog történni.
A Clark Ádám és a Hebo lift-8 úszódarukat mostantól gyakrabban lehet majd mozgásban látni az Összekötő vasúti híd környékén, ugyanis az építés mellett a bontásban is főszerepet játszanak. Mindez azért szükséges,
mert a munkák révén nemcsak új vágány épül, hanem a régi, rossz állapotú vasúti hidakat is kicserélik.
A Déli Körvasút – a BFK és a NIF együttműködésében megvalósuló – fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat közlekedjen az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé válhasson és nagyobb szerephez jusson Budapest közlekedésében.
Ilyen nagyságú és jelentőségű vasútfejlesztés Budapest belső területén több mint 100 éve nem történt
- írják a közleményben.
Hosszú évtizedek óta ez az első olyan vasúti beruházás, amely Budapesten belül új megállókkal és sűrűbb vonatkövetéssel az ingázók mellett a városban közlekedők hasznát is szolgálja. A fejlesztés eredményeként a szakaszon az elővárosi vonatok 10-15 percenként járhatnak majd, összekötve az érdi, budaörsi és környező budai agglomerációt, Budafok-Nagytétényt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, a Soroksári út térségét és a Déli Városkaput, valamint a Népliget térségét Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.
A Hősök terének monumentális központi figuráját először veszik le 36 méter magas díszoszlopáról, amelyhez Layher állványzatot vontak Gábriel köré.