Ezúttal az új hegesztőrobot-rendszer is bemutatkozott az érdeklődők előtt.
A Modern Mintaüzem Program keretében gyárlátogatáson vehettek részt az érdeklődő vállalkozások május 11-én. A Weinberg’93 Építő Kft. sárospataki telephelyén legutóbb novemberben került sor hasonló alkalomra.
Az üzem mindennapjait bemutató esemény során a résztvevők megismerkedhettek az acélszerkezet-gyártó telephely automatizált gyártósorával, CNC-, fúró- és darabológépekkel, nagy teljesítményű hegesztőállomásokkal, hegesztőrobottal és automata elszívással rendelkező festőcsarnokkal.
A program keretében először mutatták be a tavaly ősszel üzembe állított felsőportálos hegesztőrobot-rendszert, amelyet a CLOOS cég készített el az acélszerkezet-gyártással is foglalkozó vállalat számára. Az új robotrendszert két robotmechanikával szerelték fel, valamint előmelegítővel, pisztolyváltó rendszerrel és online lézer szenzorral is rendelkezik, így képes szimpla és szimultán hegesztésre.
A 38 méter hosszú, 10 méter széles és 4 méter magas szerkezetet a Weinberg újonnan épült és februárban átadott "E" csarnokába telepítették.
A következő látogatást júniusban szervezik meg.
A projekt részeként megújulnak a területen található műemlékek, köztük a különleges Műromok, valamint a közeli Várkanyarban álló Nepomuki Szent János híd és szobor is.
Bár sokat tettek érte, a hazai épületgépészet még ma sem kapja meg az iparágban mérhető súlyához méltó elismertséget és képviseletet; azonban most új lendületet kaphat az ÉVOSZ-ban létrejött tagozat által. Prof. Dr. Barótfi Istvánnal, az ÉVOSZ Épületgépész Tagozatának ügyvezetőjével beszélgettünk.