2024.04.16, Kedd
Építőipari ülés és díjátadó: június 3-án tartják az Építők Napját

Építőipari ülés és díjátadó: június 3-án tartják az Építők Napját

magyarepitok.hu

2016.05.30. 16:16 - Antal Zsófia

A Magyar Mérnöki Kamara és az ÉVOSZ számos ponton egyetért az építőipar legfontosabb kihívásaival kapcsolatban. Más szakmai szervezetekkel együtt pénteken tartják ünnepi ülésüket, ahol az aktuális kérdések megtárgyalására és miniszteri dicséretek átadására is sor kerül.

Hirdetés

Pénteken immár hatvanhatodik alkalommal ünneplik az Építők Napját, ami Budapesten, a Vasas Szakszervezetek Székházában kerül megrendezésre. A rendre június elején tartott rendezvényen a hagyomány szerint azokat ünneplik, akiknek tevékenységétől az épített környezet minősége, szépsége, és biztonsága függ. A rendezvényen ugyanakkor felhívják a figyelmet az építőiparhoz kapcsolódó legfontosabb aktuális feladatokra és társadalompolitikai kérdésekre is.

Kassai Ferenc a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara (BPMK) elnöke és a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) alelnöke, a kamara megbízásából az Építők Napja szervezésével 2002 óta foglalkozik. A magyarepitok.hu-nak adott interjújában kiemelte az idei rendezvény három legfontosabb témáját, és röviden összefoglalta az MMK vonatkozó álláspontját, melyről pénteken bővebben is szó esik.

  • Hiányzó lakások és ciklikusság

Míg korábban évente 30-40 ezer új lakás is megépült, ez a szám az utóbbi években 6-7 ezerre esett vissza. A CSOK némileg tudott segíteni a helyzeten, de nem nyújt megoldást mindenre. Az ÉVOSZ-hoz hasonlóan Kassai is egyetért, hogy a jelenlegi ciklikusság semmiképp sem tartható. Az ÁFA 5 százalékra történő csökkentésére vagy adóvisszatérítésre volna szükség, amely a gazdaság kifehérítését is elősegítené.

  • Korszerűsítés a fenntarthatóság érdekében

Kassai Ferenc Koji Lászlóval egybecsengően hangsúlyozta, hogy a több mint 4 milliós magyar lakásállomány fele felújításra vár. Ennyi lakás nem felel meg a korszerű funkcionális- műszaki, illetve hőtechnikai követelményeknek. A középületek esetében az arány még rosszabb. Magyarország energiafelhasználásának közel 40 százalékát az épületeink energiaellátására fordítják, melynek kétharmada a fűtés és a hűtés számlájára írható. Az Európai Unióban egyre fontosabb, hogy a megtermelt energia minél hatékonyabban kerüljön felhasználásra, valamint egészségügyi szempontból is kulcskérdésről van szó.

  • Innováció

A korszerűsítést Kassai modern technológia bevonásával képzeli el. Szívesen látna intelligens épületeket, okosotthonokat, hiszen ma már például a fűtés vagy a szellőzés távvezérlése egyszerűen megoldható. A szigetelés modernizálása is ebbe a kérdéskörbe tartozik, példaként hozta fel olyan vékony bevonatok alkalmazását, melyet az űrtechnológiában is használnak.

A résztvevő szakmai szervezetek listája és az ünnepi ülés részletes programja ezen a linken, a korábbi díjazottak névsora pedig itt olvasható.

ÉVOSZAktuálisnívódíjak

Hírlevél

Hirdetés