Az új logisztikai megoldás egyes elemei már működnek, a parkoló korszerűsítése befejeződött, továbbá az IT-rendszer néhány modulját is használják.
Időkapus rakodási rendszert vezet be 200 millió forintos beruházással a Cemix Hungary Kft.- derül ki a társaság közleményéből. A logisztikai megoldást először a Bugyi községben lévő üzemben, majd a tervek szerint az év végéig a veszprémi és a debreceni üzemében is alkalmazzák majd.
A közlemény szerint a vállalat 2020-ban indult nagyszabású fejlesztési terv részeként 200 millió forint összértékű projekt keretében építi ki az új, időkapus, ütemezett kiszolgáló rendszert, emellett korszerűsíti és bővíti a rakodásra érkező teherjárművek parkolóját is.
Az előzetes becslések azt mutatják, hogy az időkapus rakodási rendszer csúcsidőszakban akár 2000-2100 tonna építőanyag berakodását is lehetővé teszi egyetlen nap alatt - szemben a korábbi 1400-1500 tonnával -, ami mintegy 100 teherautó kiszolgálását jelenti.
A fejlesztéseknek köszönhetően mintegy 20 százalékkal nagyobb ügyfélforgalmat lehet elérni egy nap alatt, középtávon pedig 30 százalékos növekedés elérése a cél.
A közleményben hangsúlyozzák, a teljes logisztikai folyamatot új komplex IT-rendszer irányítja és felügyeli. A fuvarozóknak a megrendelt és előre összekészített termékek átvételére előre meghatározott időablakot biztosít. Mindezek mellett a művelet valamennyi fázisa digitalizált, nincs szükség papírmunkára, vagy helyszíni ügyfélszolgálati ügyintézésre.
Az új logisztikai megoldás egyes elemei már működnek, a parkoló korszerűsítése befejeződött, emellett az IT-rendszer néhány modulját is használják már.
A veszprémi székhelyű Cemix Hungary Kft. 1990 és 2020 novembere között Lasselsberger-Knauf néven működött, tavaly ősszel cég- és márkanevet váltott. A társaság tavaly 12,7 milliárd forint árbevételt ért el, ami 6 százalékos növekedés az előző évhez képest. Adózott eredménye 2020-ban meghaladta a 900 millió forintot.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.