2020.02.21
A munkálatokat a Nemzeti Hauszmann Program keretében, a Várkapitányság NZrt. megrendelésére a West Hungária Bau Kft. és a Laki Épületszobrász Zrt. kivitelezte.
2020.02.21
A 14 ezer férőhelyes lelátót további 22 ezer ülőhelyes mobil lelátó egészíti ki a stadionban.
2020.02.20
A konferencián a magyarok mellett külföldi előadók is részt vettek, így az előadások szélesebb spektrumban fedték le a szakmát.
2020.02.20
A Duna Aszfalt, a ZÁÉV és a Szabadics kivitelezésében épülő járműipari pálya építésénél év végéig elkészül az aszfaltozás az újabb pályaelemeknél.
2020.02.19
A Strabag kivitelezésében az egykori Cséry-telepen a hulladék tömörítését végző központot hoznak létre, és mintegy 14 ezer négyzetméternyi területet parkosítanak.
2020.02.18
A Leier mérnökei segítséget nyújtanak mind a technológiai lehetőségek kihasználásában, mind a készülő elemek optimalizált meghatározásában.
2020.02.18
A Market kivitelezésében megépülő szárnyban pihenő- és váróteret is kialakítanak étel- és italvásárlási lehetőséggel.
2020.02.17
A megújuló kollégium 72 tanuló szállását fogja majd biztosítani.
2020.02.15
A rekonstrukció során a műemléképület kívül-belül megújul, melynek része a kilátótorony és a kastély környezetének újjászületése is.
2020.02.14
Az intézmény elkészültét egyértelműen támogató közvélemény-kutatással együtt hozták nyilvánosságra a régi Petőfi Csarnok helyére tervezett intézmény részletes vizualizációját.
2020.02.14
A fejlesztés újabb ütemében a homlokzat rekonstrukciója került sorra, ősszel pedig megkezdődik a kupola külső-belső felújítása.
2020.02.13
Habsburg Frigyes egykori pavilonja az idei világkiállítás fontos kulturális helyszíne lesz.
2020.02.13
60 milliárd forintos program indult az agglomerációban, amely 14 ezer tanulót érint.
2020.02.12
Az adatok sokkal nagyobb arányban érhetőek el, mint számos más uniós tagállamban.
2020.02.12
Zalapáti és Borsfa egy-egy oktatási intézménye is megújul, összesen 1,8 milliárd forint értékben, a munkálatokat mindkét helyszínen ugyanaz a cég vállalta el.
2020.02.21
A háromszintes épületben wellness-részleget is kialakítanak, valamint egy akadálymentesített szobát is kialakítanak.
2020.02.21
A korszerűsítésekkel és bővítésekkel a következő három évben évi 5-8 százalékos árbevétel növekedésre számít a vállalat.
2020.02.20
A Makovecz Imre nevével jegyzett organikus stílusban megtervezett épület közel 2 ezer négyzetméteres lesz a WHB-Épkar Építőipari Kft. munkájával.
2020.02.20
A vállalkozások összességében elégedettek az üzleti helyzetükkel, további megrendelésekben bíznak, az egyenletes szerződéskötésekre azonban nincs biztosítékuk.
2020.02.19
Alapkövet tettek le Csongrád megyében.
2020.02.18
A Séd-Nádor csatorna kezelhetősége és vízminősége is javul a Mészáros által kivitelezett beruházással.
2020.02.17
Az ingatlanszakma legnagyobb nemzetközi találkozóján Magyarország-Budapest standján az országot többek között a Déli Városkapu Program, a Liget Budapest és rengeteg óriás-magánberuházás képviseli.
2020.02.16
A MÁV meghosszabbítja a Piliscsaba-Angyalföld járatot, amit korábban már ideiglenes jelleggel kipróbáltak. Újpalotán a döntés kapcsán fejlesztés indult: már dolgoznak egy megállón, hosszútávon pedig több is épülhet.
2020.02.14
Ötödik alkalommal rendezte meg az Országos Építőipari Szakember Találkozót és a Mesterek Mestere díjátadót a Mapei.
2020.02.14
A Dósa nádor téren az autóforgalmat padok, fák és vízjáték váltja fel; a megszűnt parkolókat új parkolóhelyekkel pótolják a belvárosban.
2020.02.13
21,7 százalékkal emelkedett a termelés 2019-ben az előző évihez viszonyítva a 2018-as 21,3 százalékos és a 2017-es 29,7 százalékos növekedés után.
2020.02.13
A lakótömbök a Grabarics Development fejlesztőcég beruházásában, a Grabarics Kft. kivitelezésével készülnek.
2020.02.13
Egyértelműen kijelenthető, hogy a stadion rekonstrukciója a sportberuházások kapcsán is az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházása volt.
2020.02.12
A Közgép kivitelezésében megkezdődhet a Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakasz megvalósítása, illetve a Szentkirályt elkerülő út munkálatai is.
2020.02.12
A közel 10 milliárd forintos beruházásban az R-Kord kiépíti a harmadik vágányt a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között.