2020.03.23
A német PERI csúcsminőségű termékét megrendelés után akár két nap alatt kiszállítják.
2020.03.22
Az ország északnyugati sarkában épülő négysávos úton a Dömper és a Subterra-Raab többek között a hídépítési folyamatokkal is jól haladt az elmúlt időszakban.
2020.03.20
A Soltút mintegy 4 kilométernyi kerékpárutat épít nettó 277 millió forintból.
2020.03.20
A rekonstrukció keretében mintegy 55 kilométeres vasútvonal villamosítását végzik el, illetve négy állomás is megújul az érintett szakaszon - a munkálatokban szerepet vállalt az R-Kord is.
2020.03.19
Az intézmény várható alapterülete 24 ezer négyzetméter, melyből az uszoda 2 700 négyzetméter lesz.
2020.03.19
A beruházás keretében az 51-es számú főút is megújul közel 20 kilométeren, valamint egy Sükösdöt és Érsekcsanádot elkerülő főút is épül.
2020.03.18
A projekt a NIF Zrt. beruházásában, a Hódút Kft. kivitelezésével valósul meg.
2020.03.17
A munkálatok megkezdődtek, két megálló már lezárásra került. Erről a folyamatról adott interjút lapunknak Madácsi Zoltán projektigazgató.
2020.03.17
A sportlétesítményben megújul többek közt a csarnok világítása és a vizesblokkok, valamint új burkolatokat is kap.
2020.03.16
A januári kibocsátás némileg elmaradt a tavalyi magas bázistól. A magasépítési munkákban 0,8 százalékos, a mélyépítésben 1,0 százalékos volt a csökkenés mértéke tavaly januárhoz viszonyítva.
2020.03.16
Az évtizedek óta üres toronyház helyén park született, melyben több mint ezer négyzetméternyi járda épült, több mint kétezer négyzetméteren füvesítették a területet, egy új játszóteret is építettek.
2020.03.13
A legújabbat egy Csongrád megyei településen adták át, melyen gyakorlatilag teljesen megszűnt a munkanélküliség.
2020.03.13
Az erdőtelki PreBeton Zrt. vasbetonelem előregyártó üzemébe, elhivatott, kiváló, minőségi munkára elkötelezett munkavállalónak kínál munkalehetőséget minőségbiztosítási munkatárs pozícióba.
2020.03.13
Az erdőtelki PreBeton Zrt. vasbetonelem előregyártó üzemébe, elhivatott, kiváló, minőségi munkára elkötelezett munkavállalónak kínál munkalehetőséget folyamatmérnök pozícióba.
2020.03.13
A Masterplast a Szász-Anhalt tartományban fekvő Ascherslebenben vesz gyárat.
2020.03.23
A szövetség összesen tíz területen javasol változtatásokat; a bérjárulékok elengedését, a kifizetések gyorsítását és az árfolyamveszteség kompenzációját is kérik a kormánytól.
2020.03.21
A munkálatok határideje 2021 január, de a vállalat előteljesítéssel várhatóan már idén szeptember végére befejezi a közlekedési felületek megújítását és korszerűsítését.
2020.03.20
A 94 P+R parkoló mellett 288 B+R parkolót és 485 kerékpártámaszt is kialakít a kivitelező Strabag.
2020.03.19
Az érintett útszakaszt újraaszfaltozzák, ahol szükséges, ott pedig teljesen új pályaszerkezet készül.
2020.03.19
A Duna Aszfalt által kivitelezett fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a jelenlegi leromlott, keskeny önkormányzati út is jelentős teherforgalmat bonyolít le.
2020.03.19
5,9 kilométert fejleszt a Ke-Víz és a Zemplénkő, 2,5 kilométer hosszan már a kötőszintig elkészült az aszfalt. Folyamatosan építkeznek, a kültéri munkát nem kellett leállítani a koronavírus miatt.
2020.03.18
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén több közlekedésfejlesztési projekt valósul meg a közeljövőben, melyek közt szerepel a meglévő buszmegállók átalakítása is.
2020.03.17
A Strabag munkájával elindultak az intézmény fogászati tömbjének munkálatai, melynek keretében egy közel 3000 négyzetméteres épületet hoznak létre.
2020.03.16
Mintegy 50 milliárd forintos beruházásban bővíti présüzemét a német autógyártó.
2020.03.16
Az intézkedések között szerepel, hogy megszűnik a személyes ügyintézés, a fizikai dolgozók számára 12 órás munkarendet vezetnek be, illetve extra fertőtlenítéseket is végeznek a pihenőhelyeken.
2020.03.14
A fejlesztés keretében egy több mint 6 kilométer hosszú útszakasz épül meg 2x1 sávos új nyomvonalon a város elkerülőjeként.
2020.03.13
A Market Építő Zrt., piacvezető építőipari fővállalkozói és generálkivitelezői tevékenységet végző vállalat, elhivatott, kiváló minőségi munkára elkötelezett munkavállalónak kínál munkalehetőséget kivitelezési műszaki előkészítő mérnök pozícióba.
2020.03.13
Az erdőtelki PreBeton Zrt. vasbetonelem előregyártó üzemébe, elhivatott, kiváló, minőségi munkára elkötelezett munkavállalónak kínál munkalehetőséget statikus tervező pozícióba.
2020.03.13
A forgalom már a Duna Aszfalt által megépített új pályán halad, amíg a régi 4-es főutat felújítják.
2020.03.12
Első körben az érdekvédelmi szervezetekkel tárgyalnak, azután a nagyobb piaci szereplőket vonják be.