A forgalom már a Duna Aszfalt által megépített új pályán halad, amíg a régi 4-es főutat felújítják.
Legutóbb februárban számoltunk be az M4-es gyorsforgalmi útról, amikor átadták az Üllő és Albertirsa között futó szakaszát, melyet Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. épített megt. Ennek köszönhetően immár 45 kilométeres egybefüggő négysávos szakaszon lehet haladni Üllő és Cegléd között,
A fővárost hosszabb távon Szolnokon és Berettyófalun keresztül az országhatárral összekötő út több szakaszán is zajlik a kivitelezés. Most a nemrég átadott szakaszhoz közvetlenül kapcsolódó, Cegléd és Abony közötti 11 kilométerről érkezett hír, ahol szintén a Duna Aszfalt építkezik.
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) online tájékoztatása szerint a munkák eljutottak abba a fázisba, hogy egy újabb szakaszon vált szükségessé a forgalom eddigi 4-es főútról (amely a leendő M4 gyorsforgalmi út bal pályája lesz) történő átterelése az újonnan megépített jobb pályára. Miután ezt március 12-én megtették, a már meglévő oldal felújítási munkálatai is megkezdődhettek.
Az M4-es további szakaszain jelenleg így haladnak előre:
Projektnyitó sajtótájékoztatón ismertette a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Csongrád-Csanád, Békés és Bács-Kiskun vármegyei útfelújítási munkálatokat. A régióban mintegy 91 kilométernyi útszakaszt modernizálnak, két beruházás Mórahalmon valósul meg.
Összesen 14,1 kilométernyi 2x1 sávos pálya kivitelezési dokumentációjának elkészítésére írtak ki feltételes közbeszerzést.