2024.10.22, Kedd

Keresés: 8

Spanyolországban vásárolt bevásárlóközpontot a magyar Indotek Group

2024.08.12

León városában vették meg a korábban amerikai tulajdonú, évente mintegy 4,1 millió helybeli és turista által használt plázát.

Új edzőterem és csónakház szolgálja a Szigetköz evezőssportjának fejlődését

2024.08.11

Több mint félmilliárd forint önkormányzati forrásból fejlesztik – új csónakházzal és multifunkcionális terem építésével -  a Mosoni-Duna partján lévő mosonmagyaróvári vízisport központot.

Egy év múlva újranyithat Siófok népszerű fürdője

2024.08.09

Két hét múlva már dolgoznak is a Galerius fürdő fejlesztésén, jövőre elkészülhet.

Kiírták a pesti fonódó II. előkészítésének tenderét - Indulhat a Nyugati felüljárójának bontásának, a Nyugati aluljáró felújításának tervezése

2024.08.09

Növelt zöldterületek, összefüggő kerékpáros infrastruktúra - kiírták a pályázatot a pesti fonódó villamoshálózat II. ütemének tervezésére.

Paks II: két nap alatt a partra emelték a Dunán érkezett zónaolvadék-csapda elemeit

2024.08.09

Összehangolt, precíz munkával két nap alatt kidaruzták a zónaolvadék-csapda elemeit a Paksi Atomerőmű hidegvizes csatornáján lévő kikötőben.

Alapkőletétel – Tízezer négyzetméteres gyáregység épül Zalaegerszegen

2024.08.08

A Flex új létesítményében elektromos és hibrid járművekbe kerülő részegységeket gyártanak majd.

Átadták az E.ON új székházát

2024.08.08

A legszigorúbb fenntarthatósági kritériumoknak is megfelel a több, mint 16 ezer négyzetméteres irodaház, amelynek mélyépítési és szerkezetépítési munkáit is a SWIETELSKY Magyarország végezhette.

Pszichiátriai részleg számára újítják fel a Szent János kórház egyik műemléképületét

2024.08.08

Az akadálymentessé váló tömbben a kialakított betegszobákban 101 ágy lesz, de itt láthatják majd el a járóbetegeket is.

Akár 45 tonnás kazánokat is fognak gyártani ebben a most épülő nógrádi üzemben

2024.08.07

A gyártócsarnokban hat híddarut helyeznek üzembe.

A szatmári határ közelében épült új kávéfőzőgyár

2024.08.06

A partiumi Szatmárnémetiben adták át a De’Longhi új üzemét.

Együtt a szabadban – a mozgásukban korlátozott gyermekek által is használhatóvá vált az átépített, klímatudatos játszótér Budapest szívében

2024.08.06

Belváros Önkormányzata élen jár az innovatív technológiák használatában, a közterület-fejlesztéseit a klímatudatos és hatékony vízgazdálkodási szemlélet alapján végzi.

Tőzsdén adható-vehető az otthonfelújítási támogatással elért megtakarítás

2024.08.05

Szakértők segítenek megérteni a program működését a Spakli’21 aktuális adásában.

Korához méltó megjelenést kap Mosonmagyaróvár 700 éves utcája

2024.08.05

Teljes burkolatcserével újítja fel a Swietelsky Magyarország Mosonmagyaróvár egyik patinás utcáját.

Mezőségi páros – újabb két falu kap csatornahálózatot

2024.08.04

Kolozs megye délkeleti részén, az Erdélyi-medence közepén fekszik a két falu, amelyeknek 13 kilométernyi szennyvízhálózatot építhet a SZABADICS romániai leányvállalata.

Folytatódhatnak Füzér várának újjáépítési munkálatai

2024.08.03

Több mint egy évtizede tart hazánk egyik legrégebbi kővárának rekonstrukciója, kiválasztották a harmadik ütem kivitelezőjét.

Synus Antracit, szénszürkében látjuk a világot

2024.08.12

Elegancia, kiegyensúlyozottság, modernitás. A sötétszürke mélységet és karakterességet kölcsönöz az otthonnak, stílustól függetlenül. A Terrán Synus tetőcserepe hullámos vonalvezetése és széles színpalettája révén a letisztult kortárs és a klasszikusabb irányzatok kedvelőit is magával ragadja. Legújabb árnyalatával, az Antracittal, pedig még tovább bővült a lehetőségek tárháza.

Már aszfaltoznak a keleti határig építendő M49-es gyorsforgalmi úton

2024.08.10

A Duna Aszfalt kivitelezésében zajló beruházásban a pályaépítés, a hídépítés és a földműépítés is terv szerint zajlik, ugyanakkor hamarosan a mátészalkai csomópontnál is elkezdődhet a hídépítés.

Csökken a menetidő Kecskemét szívétől az M5-ös autópályáig

2024.08.09

Elkészültek az 52. számú főút négysávosításának első építési ütemével.

Rövidesen elkészülnek a fő utca felújításával a három vármegye határán fekvő településen

2024.08.09

Már aszfaltozzák a STRABAG szakemberei a mezőföldi Kisapostag fő utcáját. A Fejér vármegyei községben csapadékvíz-elvezető rendszer, közpark is épül és akadálymentessé és biztonságosabbá teszik a településen belül a közlekedés feltételeit.

Veszprém nyugati részén tervezik egy fontos útvonal felújítását – kiválasztották a kivitelezőt

2024.08.09

Mintegy nettó 339 millió forintos ajánlat lett a legjobb a feltételes közbeszerzési versenyen.

Indul a KÉSZ Románia első bukaresti ingatlanfejlesztési projektje

2024.08.08

221 lakást építenek a román fővárosban.

Megújul hét Duna-parti település ivóvízellátó rendszere Fejér vármegyében

2024.08.08

Az ercsi vízbázis felhasználásával, új kutak és gerinc- és távvezeték létesítésével javítják Adony, Beloiannisz, Besnyő, Iváncsa, Kulcs, Pusztaszabolcs, Velence ivóvízellátásának minőségét - hangzott el a beruházás projetnyitó eseményén.

Aszfaltozással és a csatornák fedlapjainak szintre hozásával vált gördülékenyebbé a közlekedés a Duna-parti településen

2024.08.08

A Bács-Kiskun vármegyében fekvő Szalkszentmárton, a település életében kiemelt szerepet betöltő útjainak egy-egy szakaszát újította fel. A munkálatokat a Soltút Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Kft. végezte el.

Négy vármegyében öt útfejlesztési projekt tervezése kezdődhet el

2024.08.07

A Kisalföldön, a Bakonyban, a főváros közelében és Szegeden is kezdetét vehetik új, valamint meglévő utakhoz kapcsolódó tervezési munkálatok a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megbízásából.

A pénzügyileg legstabilabb cégek tanúsítványát kapta meg a Magyar Építő Zrt.

2024.08.06

A Dun & Bradsteet nemzetközi felmérési rendszerében a legszigorúbb követelményeknek is megfelelt cég, így az üzletiadatbázis-szolgáltató az AAA tanúsítványát állította ki számukra.

Megkezdték a Honvéd Főparancsnokság Szent György téri épületrészének alapozását

2024.08.05

A nagyszabású projekt a Nemzeti Hauszmann Program részeként készül el.

Óriási infrastruktúrafejlesztés az E.ON áramhálózatán

2024.08.05

Egy 115 milliárd forint értékű projektsorozat is megvalósul, új alállomások is részei a munkálatoknak, a Dunántúl és Pest vármegye is jól jár.

Különleges padló egy különleges helyszínen

2024.08.05

A zalaegerszegi Mindszentyneum megvalósításához számos más egyedi és modern megoldás között a Mapei termékét használták a padló építésekor.

Már a pályaszerkezet építése is zajlik az M49-esen - videó

2024.08.03

Az M3-astól Szatmárnémeti felé épül gyorsforgalmi kapcsolat a Duna Aszfalt kivitelezésében zajló projektben.

Kibővítette dolgozói gyermekei számára működtetett nyári táborát a Weinberg

2024.08.03

A zempléni vállalat lokálpatrióta vezetése több éve a leghatékonyabb módon és hasznosan segíti munkavállalóit, örömet szerezve a kicsiknek is.