2016.05.27
A Hódút már megkezdte a munkálatokat Kondorosnál és Gesztnél. Idén mintegy 30 km-nyi utat, jövőre további 60 km-t fejlesztenek Békés megyében.
2016.05.05
A milliárdos beruházásban összesen 10 kilométeren erősítik meg az útburkolatot, buszöblöket újítanak fel, szalagkorlátokat, táblákat és útburkolati jeleket helyeznek ki.
2016.04.25
A hazai nyílászáró piac meghatározó szereplőjeként a Foton Kft. építőipari konjunktúrára készül, és megduplázta gyártó kapacitását. A magyar cég eddigi legsikeresebb évén van túl - derül ki a napi.hu cikkéből.
2016.04.05
A TOP kiírásai közül eddig tizenhét jelent meg a megyében, melyekre összesen közel ötszáz projektötlet született. Békés 57,94 milliárd forinttal részesül a TOP-ból, míg megyei jogú városként Békéscsaba 13 milliárd forintból fejleszthet.
2016.03.02
A felújítások három ütemben zajlanak, és összesen tíz kerületet érintenek, a BKK kihirdette a részleteket.
2016.02.11
A 4-5 ezer fős nagyteremmel, két 1200-1500 fős szekcióteremmel, 6-8 ezer méteres kiállítótérrel és több 50-200 fős tárgyalóval ellátott központ építése jövőre indulhat el a pesti Duna-parton. Korábbi számítások szerint a beruházás 8-10 év alatt térülhet meg.
2015.12.10
2015. december 09-én tartotta meg az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) a rendes évzáró ünnepségét, aminek a keretében az idén is öten kapták meg legjelentősebb építőipar kitüntetést a Lechner Ödön díjat. Az ÉVOSZ évzáró rendezvényeinek megfelelően továbbá átvehették a nyertes pályázók a 2015-bös Építőipari Nívódíjakat, de az ÉVOSZ elismert lakberendezőket és az építőipari elismerésekből eddig méltatlanul kihagyott műszaki ellenőröket is.
2015.11.17
Először adták át a kimagasló építőipari szakmunka elismeréséért járó Mesterek Mestere Díjat. A szakmai zsűri döntése alapján Filó Mihály budapesti burkoló lett Magyarország Mesterek Mestere. A közönségdíjat Kiss Tamás, Nagykereki burkoló kapta. Az elismerést a díjazottak tiszteletére rendezett ünnepségen adták át.
2015.10.28
Magyarországon a gazdaságfejlesztés kulcsa a közlekedési ágazat fejlesztése - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Debrecenben a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) által immár hatodik alkalommal megrendezett Nemzeti Közlekedési Napokon.
2015.09.26
Elkészült a 47-es számú főút 34,4 kilométeres, Békés megyei szakaszának felújítása, a csütörtökön átadott beruházás nettó 8,9 milliárd forintba került, 85 százalékát uniós, 15 százalékát pedig hazai forrásból biztosították.
2016.05.11
A várossal kötött együttműködési megállapodás alapján kerékpárutak is épülnek, 8 ezresre bővül a sportcsarnok, megújul a színház, egyesül a vasútállomás és a buszpályaudvar.
2016.04.26
Miért fontos a gőzölgő aszfalt egy mérnökhallgató életében? Erre is választ kaptunk a közútkezelő és a BME együttműködési megállapodásának aláírásakor, aminek köszönhetően a cég ösztöndíjjal és gyakorlati képzéssel támogatja a Műegyetemet.
2016.04.19
A TOP keretében megjelent felhívások az épületek felújítására, a megújuló források kiaknázására és munkahelyteremtésre ösztönzik a megyei jogú városokat.
2016.03.30
Lecserélték a mogyoródi Forma-1-es pálya kopórétegét, két kanyarba pedig speciális rázókő került az FIA kérésére. A folytatásban egy épületet kivéve mindent, így a kiszolgáló épületeket és a lelátókat is lebontják, és újjáépítik. A 25 milliárd forintos projekt állami támogatásáról még zajlanak a tárgyalások.
2016.03.01
A gyulaiak már a péntektől induló próbaüzemben is látogathatják a 2,4 milliárdos uniós támogatással megújult kastélyt, a hivatalos megnyitó március 18-án lesz. Az érdeklődőket 21. századi csúcstechnológia kalauzolja végig az egykori főúri épület mindennapjain, a komornyik, a kulcsárnő, a szakács és a pukedliző komorna három dimenzióban fogadja a vendégeket.
2016.01.07
Három helyszínen is megújult Hódmezővásárhely belvárosa: a város új parkot, ingyenes mélygarázst és egy megújuló kertet kapott. Emellett egymilliárd forintból megújult egyik évszázados épülete, aminek köszönhetően mostantól Hódmezővásárhelyen működik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Csongrád megyei kirendeltsége.
2015.12.09
A Szent László király által 900 éve alapított bencés apátság romjainak szomszédságában avatták fel szerdán Somogyváron, a nemzeti emlékhellyé nyilvánított Kupavárhegynél kialakított látogatóközpontot.
2015.11.13
Vannak országok, ahol már törvény írja elő a gumiabroncsok újrahasznosításával előállított aszfalt használatát az útburkoláshoz. A gumimodifikált aszfaltot Magyarországon először a Duna Aszfalt Kft alkalmazta egy 8 km-es útszakasz megépítésekor, a tapasztalatok komoly előnyöket mutatnak a hagyományos eljáráshoz képest: magasabb ellenállás a deformációval és a repedésekkel szemben, tartósság, alacsonyabb zajszint és jobb vízelvezetés. A gumibitumenben rejlő lehetőségekről és a bevezetéséhez szükséges háttérről Lehel Zoltán, a Duna Aszfalt innovációs főmérnöke készített elemzést.
2015.10.07
Több mint egymilliárd forintból az elkövetkező években felújítják a Kondoros külterületén található Batthány-Geist-kastélyt - jelentette be a Miniszterelnökség államtitkára kedden a helyszínen.
2015.08.20
A Fővárosi Önkormányzat bruttó 18 millió forint összértékű építészeti tervpályázatot írt ki a pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér – Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására.