2023.09.21
A nagygépet szabályozási munkákra vetették be az M3-as metróhoz kapcsolódóan korábban felújított vágányokon és kitérőkön.
2023.09.21
Az idei Szabadics Ride Company Challengen nemzetközi licensszel rendelkező csapat is részt vesz, mellyel támogatói megállapodást köt az építőipari cég.
2023.09.20
A 7537-es út iklódbördőcei belterületi szakasza kapott új burkolatot a Duna Aszfalt munkájával.
2023.09.20
Az egész évben biztosított jégfelülethez 21 kilométernyi hűtővezetéket fektettek le az INETON által kivitelezett fejlesztésben, a telepített technológia az épület fűtését és hűtését egyaránt támogatja.
2023.09.20
Az eddigi legnagyobb hazai fejlesztésben a magyar cég az akkumulátorgyár központi épületén és annak kiegészítő épületén kivitelez szerkezetépítési munkákat a CATL megbízásából, összesen 110 ezer négyzetméternyi csarnokterületen. Megmutatjuk, milyen kihívásokkal jár a WHB számára egy ekkora léptékű nemzetközi beruházás, és ezeket milyen eszközökkel oldja meg.
2023.09.19
A Strabag Sátoraljaújhelyen egy új szennyvíztisztító telep próbaüzemét zárta le.
2023.09.19
Az Erdély elérhetőségét is javító óriásprojekten a Strabag Rail Kft. mint konzorciumvezető dolgozott.
2023.09.19
650 négyzetméteres ipari csarnokot épít és egy a területen álló, jelenleg használaton kívüli irodaépületet alakít inkubátorházzá Békés vármegye névadó települése.
2023.09.18
Komoly átalakításon esett át Szentendre egyik legfontosabb kortárs művészeti központja. A Művészetmalom középső szárnyának felújítása közel 224 millió forintos beruházással valósulhatott meg.
2023.09.18
Buda várának középkori arculatát leginkább a gyilokjáróval is ellátott, szélesen forduló nagy rondella és annak keleti kapuját adó, négyzetes alaprajzú Zsigmond-torony hordozza. A rondellán már dolgoznak, most pedig a várfalak felújítása régóta várt felújítására is nyílhat lehetőség.
2023.09.18
Három év alatt állították helyre a 150 éves színház két épületét.
2023.09.17
A HE-DO csoport kivitelezésével még idén befejeződnek a munkálatok a városrészben.
2023.09.15
Összesen 5 milliárd forintnyi állami támogatásról döntöttek a Magyar falu programban.
2023.09.15
A megkötött új szerződések volumene csökkent, legnagyobb mértékben az egyéb építmények építésére vonatkozóké.
2023.09.15
A Pécsi Tudományegyetem Laboratóriumi Medicina Intézete hazánk egyik legmodernebb orvosi labordiagnosztikai központja, amelynek bővítéséhez az Egyetem tervezőt keres.
2023.09.21
A Magyar Vakond kivitelezésében megújult a település teljes szennyvízkezelő infrastruktúrája.
2023.09.21
Rendkívül összehangolt kivitelezésre és logisztikára van szükség a Paks II. beruházás most zajló építési projektjében, ahol a Duna Aszfalt mellett több társaság is jelentős gépparkkal dolgozik.
2023.09.20
A sertésnevelő telep négy épületében összesen mintegy 14 ezer négyzetméteren nevelnek sertéseket.
2023.09.20
A Pécsi Tudományegyetem átfogó energetikai beruházásokat indított az utóbbi időben. A számos épületet érintő programban most az egyetemhez tartozó közoktatási intézmények felújítására nyílik lehetőség.
2023.09.19
A területen javítóműhely, vizsgáztató állomás, üzemanyagtöltő állomás és többszintes irodaépület létesült.
2023.09.19
A 118 férőhelyes létesítményben minigarzonokat alakítottak ki a kórház bejáró dolgozói számára.
2023.09.19
A Pápa határát keletről érintő új elkerülő a 8315-es és 832-es utakat köti majd össze, ezzel a várost övező gyűrű újabb fontos szakasza épülhet meg.
2023.09.19
Három éve ismert, hogy a kormány Debrecenbe kívánja áthelyezni a Természettudományi Múzeumot. Most részletes megvalósíthatósági tanulmány kidolgozására írtak ki közbeszerzést a Múzeum új épületegységének kialakításához.
2023.09.18
A pályafelújítás megkezdésével már csak egy vágányon közlekednek a személyszállító vonatok, életbe lépett a részleges vágányzár a vonalon.
2023.09.18
A Fejér-B.Á.L. és az Épkar közös munkájával elkészülő három és félszintes épület hasznos alapterülete mintegy 6100 négyzetméter lesz.
2023.09.18
A Duna Aszfalt és a STRABAG kivitelezésében zajló projektben elkészült a főpálya kopóréteg építése az autópálya országhatárig tartó szakaszán.
2023.09.16
A szerkezet a lombkoronaszintek alatt is tud geodéziai méréseket végezni, ezáltal pontosan látható a földmunka mennyisége már a kivitelezés megkezdése előtt.
2023.09.15
Világviszonylatban a szén-dioxid-kibocsátás 40 százalékáért az építőipar és az épületüzemeltetés felelős, ezért ma már megkerülhetetlen a kérdés, hogyan lehetnek zöldebbek az épületeink. A Terrán elkötelezett a minél kisebb ökológiai lábnyom elérése mellett, ami nem csak a saját fejlesztésű napelemes tetőrendszerében mutatkozik meg.
2023.09.15
Korszerű, kényelmes lakó- és tanulószobákkal teszi majd könnyebbé a hallgatók mindennapjait a Miskolci Egyetem E/5 és E/6 számú, 1950 körül épült kollégiumi épületeinek teljeskörű felújítása.
2023.09.14
A szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a belváros egyes részeiben a kivitelezők nem szívesen vállalnak munkát, vagy csak felárral, mert az utcára szabott önkormányzati rendelkezések miatt nem lehet az építési-felújítási területet megközelíteni.