„Ahol nincs kitaposva az út, ott én kereshetem meg az ösvényt” – Kiss Gergely a Hónap Mérnöke

Hogyan került a STRABAG-hoz?

2005 körül kezdtem pályafutásom a STRABAG-nál. Előtte már dolgoztam négy évet egy kisebb cégnél. A Műszaki Egyetem állásbörzéjén találkoztam Gelencsér Balázzsal, aki mára a STRABAG operatív egységeinek egyik műszaki direkcióvezetője.

Szakipari munkákban jártas embert kerestek az akkor éppen futó M2 metró felújításához. Úgy gondoltam, biztos érdekes egy metrófelújításban részt venni, így jelentkeztem. Azóta lassan húsz év telt el és minimális változtatásokkal gyakorlatilag ugyanazon a területen, nagyrészt mélyépítőként dolgozom. Hivatalosan főépítésvezető vagyok, bár most projektvezetőként működöm a jelenlegi építkezéseken.

Átfogóan speciális műtárgyépítésnek hívják azt a szakmai területet, ahol dolgozom. Ez több részterületre oszlik, de mindig valamilyen műtárgyépítéshez kapcsolódóan, ami lehet vízi létesítmény vagy akár metró is.

 

 

A különleges műtárgyakért felelős mérnöki pozíció elsősorban vállalaton belüli feladatmegosztás eredménye. Személy szerint a nehezen kategorizálható, gyakran ipari jellegű projekteket viszem, ezek rendszerint szoros összefüggésben vannak a mélyépítéssel. Így a munkáim között előfordult már a hídépítéstől a stadionépítésig minden.

Sosem éltem meg problémaként, hogy új szakterületekbe tanuljak bele, minden munkánál szükség van új ismeretek elsajátítására. Persze a mélyépítésnél is így volt, bár az viszonylag gyorsan ment, mert közelről tapasztaltam. A munkáink jellegéből adódóan ugyanakkor gyakran kell újabb részterületeket megismerni: kezdve a metrófelújítással, ami igazán speciális terület, így kell egy kis idő, amíg belerázódik az ember. Aztán sikerült sok évet dolgoznom ezen a területen is, így ezt is megszerettem.

 

 

Mi az, amit a legérdekesebbnek tart a korábbi munkáiban?

Mindig a műszaki kihívások érdekelnek. Persze fontos a költséghatékonyság is és a többi járulékos feladat, de a műszaki nehézségek adnak nekem hajtóerőt. Talán ahhoz is értek a legjobban, hogy egy-egy terven kiszúrjam a lehetséges műszaki problémákat; illetve ahhoz, amikor meg kell tervezni a teljes folyamatot ütemezéssel, organizációs szükségletekkel.

Nagyon érdekes projekt volt a kaposvári cukorgyár 60 ezer tonnás silóépítése, igazán élveztem. Részt vettem az M3-as metró északi szakaszának felújításában is. A M2-es metróval felújításával töltött éveket követően örültem, hogy ismét metróépítéssel foglalkozhatok.

A kollégáim viccelődve szokták mondani, hogy minden projektemen építek egy hidat – ami tulajdonképpen így is van. Például az M3-as metró északi szakaszának felújításán a hozzám tartozó Árpád híd állomáson a két peron közé építettünk egy ideiglenes hidat, ami nagyon sokat segített az organizációs feladatokban. Az északi szakaszon nem volt máshol ilyen. Ezt követően a déli szakaszfelújításon már mindenhol épült ilyen híd. Ez ugyan apróság, mégis jólesett, hogy sztenderddé vált, amit kigondoltam.

 

 

Onnan átvezényeltek Siófokra, mert indult 2019-ben egy nagyon hosszú projekt a Sió-csatorna zsilipjének átépítésével. Korábban is kerültem már közel a vízhez, Pakson is dolgoztuk egy kikötőn, amit elképesztő tempóban kellett megépítenünk, három hónap alatt a nulláról építettünk fel a fővállalkozóval szoros együttműködésben egy gabonaátrakó kikötőt. 2023-ban ért véget a siófoki építkezés, ez tehát még az én munkáim között is nagyon hosszúnak számít és nagy öröm volt, hogy sikerrel zártuk le. Szükség volt hídprovizóriumra a siófoki hajózsilipnél is. Speciális helyszín volt ez ugyanis, ahol a BAHART területére csak az építkezésen keresztül lehetett bejutni. Meg kellett oldanunk, hogy az egyik műtárgyon folyhasson tovább a közlekedés – ezt is ideiglenes híddal kezeltük. A STRABAG-nál szerencsére van ilyen eszköz is, így kollégáinktól szereztük be az ideiglenes hidat.  Ugyanitt volt érdekesség, hogy a vízszint-szabályozásban és a vízleeresztésben három műtárgy vesz részt: egy hajózsilip, egy vízleeresztő zsilip és egy duzzasztómű. Azért is tartott ilyen sokáig az építkezés, mert a kivitelezés alatt a balatoni vízleeresztést valamelyik műtárgyon mindig biztosítanunk kellett.

 

 

Csaknem öt évig tartott a siófoki projekt, ahová időközben megjöttek az új balatoni hajók is. Már-már azt hittük, hogy ez a kihívás elkerül minket, de a befejező év júniusában a hajókat be kellett juttatnunk a Sió-csatornáról a Balatonra. A hajózsilippel csak az építés végére kellett volna elkészülnünk, de emiatt előre kellett hoznunk. Erős nyomás alatt voltunk tehát minden oldalról, de összehoztuk. Most ismét vízépítési feladataim vannak, a Kvassay-zsilip utolsó, befejező fázisára érkeztem a projektre segíteni a kollégáknak. Tavaly év végén indult egy mólóépítésünk is Balatonfüreden, úgyhogy most a víz körül működöm.

Összességében mégsem a sikerekre emlékszem vissza, hanem a problémamegoldásokra. Az ötletek, a frappáns megoldások maradnak meg igazán. Talán a kollégáim nevében is mondhatom: a sikerességet nem érezzük olyan nyilvánvalónak, hiszen mindig az a cél, hogy megfeleljünk az elvárásoknak és gördülékenyen vegyük a műszaki kihívásokat. Ha ez sikerült, kicsit el is homályosítja, mit csináltunk korábban.

 

 

Építészként könnyű volt beilleszkedni ezekbe a feladatkörökbe?

Valóban; sokan nem is tudják, hogy építész vagyok. Kicsit titkolom is a sok építőmérnök között. Általában a munkaköröm sem csak a mélyépítéshez kapcsolódik, sokkal inkább a generáltervezői feladatok tartoznak hozzám. A leggyakrabban az a dolgom, hogy összefogjam az egyes belső egységeket az alvállalkozókkal együtt, amihez jól jött az építészképzés során szerzett tudás is.

Mindenki – velem együtt – építésznek akart menni a szakközépiskolámból, bár a társaság nagyrésze amúgy építőmérnök lett. Régóta bennem volt tehát a gondolat, hogy tervezzek, mindig is vonzott, így jó helyem volt az Ybl-ön. Szerettem is csinálni, jó is voltam benne, de valahogy elsodort a kivitelezés és ez háttérbe szorult. Az a része azonban, hogy egy-egy csomóponti megoldást kitaláljak, máig megmaradt. Nem okoz gondot két perc alatt felskiccelni valamit kézzel, amit így nem kell megszerkeszteni külön. Ezért gyakran hasznos, hogy építészként látok el építőmérnöki feladatokat. Mivel jellemzően generálfeladatok tartoznak hozzám, így nagy hangsúlyt kap a szakipari tevékenység és a magasépítés, amit szeretek, mert komplex folyamatokat kell kézben tartani.

 

 

Ritka dolog, hogy valaki 20 évig egy munkahelyen dolgozzon. Mi tartotta itt?

Mindig tetszettek a feladatok, amiket kaptam. A munkakörnyezet is megfelel az elvárásaimnak, jól tudok illeszkedni a vállalati működéshez. Multicégként a STRABAG-nál mindig vannak rögzített irányok, amikhez igazodni kell, ebbe pedig könnyen bele tudok helyezkedni – jó, hogy világos keretek között kell kreatív megoldásokat találunk a problémákra. Remek és nagyívű projekteken dolgozhattam, amikre egy kisebb cégnél nem is lett volna esély. Állandó kihívást adnak ezek a nagyprojektek. Ha valaki azt szereti, hogy minden nap új és változatos problémákkal szembesül, mindenképp ajánlom a STRABAG-ot. Persze egy családi háznál is akadnak műszaki érdekességek, de ez azért más.

 

Van olyan építménytípus, amin külön örömmel dolgozna?

A Balatonon még lesznek munkák, amelyeken szeretnénk részt venni. Azt sem mondhatnám, hogy a vízépítésben érzem magam a legotthonosabban, inkább csak azt remélem, izgalmas műszaki megoldásokra lesz szükség a következő feladataimban is.

Hidat ugye már többet is építhettem – volt, hogy a hidas részleghez tartoztam, de szeretek az ipari létesítményeken dolgozni, mert ezekben gyakran valami speciális technológiához kell igazítani a szerkezeteket. Úgy is mondhatnám: engem az érdekel, amit még nem csinált senki, vagy csak nagyon kevesen. Számomra ez a mérnökség legjobb része: ahol nincs kitaposva az út, ott én kereshetem meg az ösvényt.