A Kecskeméten kialakuló új campus-komplexum összesen öt épületből áll majd, a most kihirdetett oktatási épület már jövő augusztusra elkészül.
A zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. adta a legjobb ajánlatot a Pallas Athéné Egyetem új campusának oktatási épületére októberben kiírt közbeszerzési eljáráson – adta hírül az építkezést koordináló Kecskeméti Duális Oktatási Zrt. pénteken. A megadott határidőre három pályázó nyújtotta be ajánlatát, közülük a legjobb ár-érték aránnyal a ZÁÉV bírt.
A közlemény szerint az ajánlatokat az oktatási épület kivitelezésére, valamint a hozzá kapcsolódó infrastrukturális beruházások megvalósítására várták. A közbeszerzési eljárás része volt a teljes campus-komplexum kiviteli tervdokumentációjának elkészítése is. Az ütemezés szerint az oktatási épületet várhatóan 2018 augusztusában adják át, így az egyetemi oktatás ősszel már az új épületben indulhat meg. A kivitelezés becsült értéke 11,9 milliárd forint.
Kecskemét „Nyugati-kapu” fejlesztési övezetében 5,5 hektáros területen öt épület: oktatási, igazgatási-adminisztrációs, könyvtár, kollégium és kulturális központ épül fel.
Valódi, bejárható kertként, inspirációs térként és szakmai tudásközpontként is működik majd a Leier győri mintakertje, amely új megközelítést hoz a hazai kertépítésbe.
Az esemény üzenete egyértelmű: az építőipar nem kerülheti meg többé a bizalomra épülő kommunikációt, a stratégiai marketinget, a belső erőforrásokra építő employer brandinget és a tudatosan felépített társadalmi szerepvállalást. A vállalatok és a fiatal generációk közötti kapcsolat kulcsa pedig az átláthatóság, a hitelesség és a valódi párbeszéd.